„Azt gondoltam, elég erős vagyok” – Nebojša Vignjević őszintén a kiesésről; három légiós búcsúzik Diósgyőrtől

Nebojša Vignjević

Megosztás

Alig néhány nappal a DVTK NB I-es kiesése után Nebojša Vignjević részletesen számot adott arról, mi vezetett a miskolci klub osztályozójához. A csakfoci.hu-nak nyilatkozó szerb szakember nem kerülte a nehéz kérdéseket: saját hibáit is elismerte, miközben a játékosok hozzáállását és a csapat mentális állapotát jelölte meg a legfőbb problémaként.

Vignjević elmondása szerint már az első meccsén, az MTK ellen szembesült azzal, hogy a csapat nem működik egységként. „Amikor nehéz helyzetbe kerültünk, azt láttam, hogy nem küzdünk eléggé – egyes játékosokon éreztem, hogy túl könnyen feladják” – fogalmazott. A Kazincbarcika ellen elszenvedett 4-0-s vereség – amelyet egy már kiesett csapattól kaptak ki – szerinte egyértelművé tette: sok minden nincs rendben.

Még nagyobb bajban a Diósgyőr, a sereghajtó és szinte biztos kieső Barcika is kiütötte

A tréner szerint a fő probléma az volt, hogy bizonyos futballisták „komfortzónába” kerültek, és nem a csapatért játszottak. Több játékossal is elbeszélgetett, akik értették, mit vár el tőlük, ám a pályán ez nem köszönt vissza. „Ha nem vagyunk olyan csapat, amely tizenegy emberrel hal meg a pályán, ilyen helyzetben lehetetlen eredményt elérni” – mondta. Hozzátette: véleménye szerint a Diósgyőr kerete önmagában nem volt gyengébb tíz másik NB I-es csapatnál, egyszerűen nem sikerült kihozni a benne rejlő potenciált.

Vignjević nem bánja, hogy elvállalta a miskolci munkát, bár olyanok is akadtak, akik figyelmeztették: nem jó pillanatban érkezik. „Hittem magamban, és úgy gondoltam, elég erős vagyok ahhoz, hogy megváltoztassam a dolgokat” – vallotta be, elismerve, hogy ez végül nem sikerült. Legfőbb hibájaként azt jelölte meg, hogy túlzottan bízott abban, hogy egyes játékosok képesek lesznek változtatni a hozzáállásukon. A Debrecen elleni hétvégi 0-5-ös vereség utáni menesztését természetes következménynek nevezte; a döntést Vincze Richárd sportigazgató közölte vele.

A jövőt illetően Vignjević óvatosabb lesz: mint mondta, legközelebb kétszer is meggondolja, milyen feladatot vállal el.

A kiesés azonnali következményei a keretet is érintik. Vincze Richárd sportigazgató szerdán bejelentette, hogy három külföldi játékos – Peter Ambrose, Lirim Kastrati és Ivan Šaponjić – nem szerepel a klub jövő évi terveiben, ezért a maradék három bajnokin már nem kapnak lehetőséget.

Mindhárman a DVTK második csapatában készülhetnek majd, helyükre akadémiai nevelésű fiatalok kerülnek Takács Péter ideiglenes vezetőedző foglalkozásaira. „Ebben a helyzetben nem vesztegethetünk el egyetlen percet sem – nekünk már nem a bajnokság hajrájára, hanem a következő idényre és évekre kell készülnünk” – szögezte le a sportigazgató.

A Fizz Liga 31. fordulójában a DVTK szombaton 14 óra 30 perctől Kisvárdán lép pályára. A kiesés ugyan eldőlt, a végső tabellán elfoglalt helyért azonban még három mérkőzés hátravan – Kazincbarcika lemaradása nyolc pont, így utolsó helyen való végzés csak rendkívül kedvezőtlen forgatókönyv esetén fenyeget.

Adója 1%-a most a független helyi újságírás fennmaradását jelentheti. Támogassa kiadónkat, az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesületet, melynek adószáma 19315333-2-05.

Kapcsolódó cikkek