Magyarosra sikeredett: máris lerobbant a MÁV adventi fényvonata, hiába várták az állomáson a gyerekek (videóval)

Mivel a mindennapos forgalomban napi szinten lassítják, illetve akadályozzák órákra a tömegközlekedést a MÁV műszaki hibái, furcsa is lenne, ha éppen az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvényeket kerülnék el a meghibásodások. Egyen már túl is vagyunk. Emellett vasárnap kétszer is elromlott a biztosítóberendezés egy BAZ megyei vonalon.

Lerobbant a MÁV fényfüzérrel díszített motorvonata, hiába vártak rá a tiszafüredi állomáson gyerekek és szüleik péntek este, számolt be róla az RTL Híradó. A Füzesabonyból Balmazújvárosba tartó vonat motorkocsija Poroszlón hibásodott meg, de a MÁV azóta közölte, hogy éjjel megjavították, mostanra újra menetrend szerint közlekedik.

Egy utas szerint már az indulástól lehetett érezni, hogy hol lassabban, hol gyorsabban haladnak, majd Poroszlón némi várakozás után közölték az utasokkal, hogy valami gond van. Közben Tiszafüreden először 15, majd 30 perces késést jelentettek be, de a vonat ezután sem érkezett meg. Egy másik utas az RTL-nek arról számolt be, hogy később újabb, 120-180 perces késést mondtak be, majd végül jött a hír, hogy műszaki hiba miatt egyáltalán nem fog megérkezni a fényvonat.

A MÁV az RTL-lel közölte, hogy a Füzesabonyból Balmazújvárosba tartó díszített motorkocsit Poroszlón kivették a vonatból, a járat enélkül ment tovább. A fényvonatot péntek éjszaka megjavították, így nem maradt akadálya annak, hogy másnap este már az Eger-Szilvásvárad és Eger-Füzesabony vonalon találkozhassanak vele az utasok.

Az adventi szerelvényeknek (díszes Szili is közlekedik más vonalakon) tehát van különleges menetrendjük, ám ahhoz az is szükséges, hogy ne hibásodjon meg újra a vonat. Reméljük, a következő napokban bírja majd a megpróbáltatásokat a több évtizedes motorvonat. Az már csak hab a tortán, hogy a MÁV oldalán a kedvcsináló videóban is látható, hogy a motorvonatnak csak az egyik fényszórója világít, a másik már nem. Ezt később orvosolták.

Ha pedig ez nem lett volna elég, BAZ megyének is kijutott a jóból vasárnap. Rögtön kétszer is, ugyanaz a meghibásodás.

A MÁV információs oldala tudatta (először) délelőtt, hogy a hidasnémeti vonalon biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést, a helyreállításig a személyvonatok és a Hernád InterCityk utasainak hosszabb menetidőre kell(ett) számítani. A késések csökkentése érdekében a Miskolcról 9:48-kor Hidasnémetibe és a Hidasnémetiből 11:12-kor Miskolcra induló személyvonat (5332, 5335) helyett pótlóbusz közlekedett.

A pótlóbusz megállóhelyei:
  • Felsőzsolca vasútállomás            
  • Onga vasútállomás        
  • Szikszó, Gimnázium (VOLÁN)    
  • Szikszó vasútállomás     
  • Aszaló, Kossuth utca (VOLÁN)  
  • Halmaj vasútállomás (VOLÁN)  
  • Csobád, községháza (VOLÁN)   
  • Ináncs, vasútállomás (VOLÁN)  
  • Encs, autóbusz-állomás (VOLÁN)            
  • Méra, vasút utca 56. (VOLÁN)   
  • Novajidrány, vasútállomás (VOLÁN)      
  • Hernádszurdok, emlékmű (VOLÁN)       
  • Hidasnémeti, vasútállomás (VOLÁN)

Délben helyreállították a korábban meghibásodott biztosítóberendezést Halmaj és Forró-Encs között, így délutánra helyreállhat(ott volna) a menetrendszerű közlekedés a hidasnémeti vonalon. De aztán jött a folytatás.

A hidasnémeti vonalon délután ismét biztosítóberendezési hiba lassította a közlekedést, a helyreállításig a személyvonatok és a Hernád InterCityk utasainak hosszabb menetidőre kellett számítani. A hírek szerint nagyjából 16:30-kor hárították el az újabb hibát, a menetrend estefelé állhatott helyre. Vajon milyen hétfőre számítsunk?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek