A probléma az elmúlt napokban rendszeresen tapasztalható, hogy gyermekeknek szóló filmek előtt kormányzati politikai propagandát vetítenek a mozikban, Miskolcon se lepődjünk meg. Ez ellen indult el nyílt tiltakozás, mi is aláírhatjuk a petíciót.
A súlyosnak is nevezhető gondról az aPont Miskolc adott hírt és azt is megtudhattuk, hogy mi magunk is kinyilváníthatjuk nemtetszésünket az ügyben. Íme az aPont Miskolc bejegyzése.
„Ez komoly? Már a gyerekeinkkel is propagandát nézetnek? Küldjünk levelet a Cinema City Magyarország vezetőségének, hogy a jelenleg futó kormányzati hirdetéseket állítsák le, a jövőben pedig ne adjanak teret ilyen reklámoknak!
Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy a Cinema City több mozijában is kormányzati kampányhirdetést vetítenek a Zootropolis 2 című gyermekfilm előtt. Ez a gyakorlat komoly aggodalomra ad okot, hiszen a politikai tartalmaknak nincs helye olyan vetítéseken, amelyeket elsősorban gyerekek és családok látogatnak. A kormány egyértelműen mindent a jövő évi választásokra tesz fel, és ennek részeként minden rendelkezésére álló felületet igyekszik kampánycélokra használni — még ott is, ahol ez erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető.
A mozik kulturális, közösségi terek, ahol a családok szórakozni, kikapcsolódni szeretnének, nem pedig politikai üzenetekkel találkozni. A gyermekfilmek előtti reklámblokkoknak semmilyen módon nem szabadna közvetlen vagy közvetett politikai kommunikációt tartalmazniuk, hiszen a gyerekek nem célcsoportjai ilyen típusú üzeneteknek, és a szülők joggal várják el, hogy a családi programok ne váljanak kampányfelületté.
Ezért kérjük a Cinema City Magyarországot, hogy haladéktalanul hagyjon fel minden olyan gyakorlattal, amely kormányzati vagy más politikai jellegű tartalmak vetítését eredményezi gyermekfilmek előtt.
A jelenleg futó hirdetéseket állítsák le, a jövőben pedig ne adjanak teret ilyen reklámoknak!” – fogalmazott az aPont Miskolc szervezete. A petíciót IDE KATTINTVA találhatjuk meg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
