Újra jön a Green Plan Barcika Trail – három táv, természet, kihívás!

Kazincbarcika idén is otthont ad a Green Plan Barcika Trail terepfutó-versenynek, amely 2025-ben immár második alkalommal várja a természet és a mozgás szerelmeseit.

A tavaly nagy sikerrel debütáló esemény most még több kihívást kínál, hiszen három különböző táv közül választhatnak a résztvevők.

A rövidebb, 8 kilométeres pálya maradt a megszokott útvonalon, amely túraként is teljesíthető, sőt a négylábú barátokkal érkezők a kutyás futam keretében is rajthoz állhatnak. A középtáv ezúttal új útvonalon vezet, hossza pedig 16 kilométer lett – ez a terepfutás világával ismerkedőknek ideális kihívás. A legkitartóbb sportolók pedig egy vadonatúj, 36 kilométeres pályán próbálhatják ki magukat.

A gyerekekről sem feledkeznek meg a szervezők: idén is lesz gyermekfutam, ahol a legkisebbek is átélhetik a versenyhangulatot a barcikai erdők árnyas ösvényein.

A Green Plan támogatásával megvalósuló esemény célja, hogy minél több embert ösztönözzön a természetjárásra, sportolásra és az aktív, egészséges életmódra.

Nevezni továbbra is lehet a maratonclubmiskolc.hu oldalán, illetve a helyszínen is lesz még erre lehetőség, ha valaki az utolsó pillanatra hagyná a regisztrációt.

A 2. Green Plan Barcika Trail Programja:

9:00 – 36 km-es táv indítása
9:10 – Túrázók indulása folyamatosan
10:30 – 8 és 16 km-es távok indítása
10:35 – Gyermek futam indítása
11:00 – Kutyás futam indítása

Kapcsolódó cikkek