Minden korosztálynak élmény: ez lesz május elsején Miskolcon

Május 1. Miskolcon 1970-ben, a Széchenyi és a Kossuth Lajos utca sarkán - Forrás: Fortepan / Ötvös Gergely

Megosztás

Egész napos programkavalkáddal készül a város a majális alkalmából csütörtökön a Csanyikban.

Miskolc idén is megrendezi hagyományos május elsejei ünnepségét a festői Csanyik-völgyben található Majális parkban. A városi önkormányzat és a Miskolci Kulturális Központ szervezésében megvalósuló esemény egész napos szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

“Nem csak a régi, hagyományos majálisokra szeretnénk emlékezni, hanem a közösségeinket is szeretnénk erősíteni itt, a Csanyikban” – mondja Tóth-Szántai József közösségi oldalára feltöltött videójában. Miskolc polgármestere hangsúlyozza: az egész napos programok keretében a családok, barátok és minden miskolci számára nyújtanak szórakozási lehetőséget.

A rendezvény teljes ideje alatt, 10:00 és 18:00 óra között számos program várja az érdeklődőket. A látogatók kényelmét díjmentesen igénybe vehető kisvonat segíti, amely a Majális park megállótól közlekedik a rendezvény területére. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy parkolóhelyek korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért az MKV ingyenes rácsatlakoztatókat indít a helyszínre.

Részletes program

  • 10:00 – A Miskolci Mazsorett Együttes és az Alkalmi Csibészek felvonulása a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
  • 10:15 – Miskolci Mazsorett Együttes
  • 10:30 – Alkalmi Csibészek – Hétmérföldes históriák
  • 11:30 – a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar műsora
  • 12:00 – Batyu Színház – Boszorkánykonyha
  • 13:00 – Tóth-Szántai József MMJV polgármesterének ünnepi köszöntője
  • 13:10 – Eperjesi Erika és Kriston Milán, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek zenés műsora
  • 13:50 – KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
  • 14:30 – Egyszervolt Mesezenekar
  • 15:15 – Black Bike Show
  • 16:00 – Vadkelet koncert
  • 17:15 – TAKÁCS NIKOLAS koncertje
  • 18:00 – Csigabiga óriásbuborék show
  • 18:30 – RADICS GIGI koncert

EGÉSZ NAP zajló programok:

  • Vidámpark
  • Ugrálóvár
  • Lézerharc
  • Íjászat
  • Luftballonhajtogatás
  • Arcfestés
  • József Attila mesefoglalkozás
  • Kertészeti tanácsadás
  • Gomba kiállítás
  • Gyermek- és felnőtt foglalkoztató
  • MÁSA bemutatkozása
  • Gasztronómiai és kézműves vásár

Az időjárás-előrejelzés szerint 25 fok is várható csütörtökön, a gyengén felhős időjárás viszont magas UV-B sugárzással járhat.

Bővebb információ és menetrend elérhető az mvkzrt.hu weboldalon. A programváltozás jogát a szervezők fenntartják.

Címlapi fotó: Május 1. Miskolcon a Széchenyi utca és a Kossuth Lajos utca sarkán 1970-ben, A kép forrása: Fortepan / Ötvös Gergely

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek