Bár kijelenthető, hogy Miskolc minden része tele van hatalmas kátyúkkal, ez a példány valóban extra méretű és mély is, egyetlen autós sem köszöni meg, ha belehajt.
L. Attila hívta fel figyelmünket az egyik helyi csoportban erre a borzalmas méretű kátyúra, ami pocsolyával telve még veszélyesebb, mert lehet, hogy többen észre sem veszik, milyen mély. Pedig mérete valóban hatalmas. Aknafedél méretűnek nevezhető ez az ütőkátyú a Szeles utcában a Búza tér mellett (taxis parkolók). A kisgép szervizzel szemben a zebránál található.
Nevezhető életveszélyesnek, ezért minél előbb be kellene tömni. A bejegyzést tevő Attila szerint már bejelentette a Városgazdánál, mások viszont arról számoltak be, hogy ez a hatalmas kátyú már jó három hete itt van, mégsem történt még semmi, hogy kijavítsák ezt a komoly úthibát. Pedig ha ebbe akárcsak 40 km/órával is belehajt egy autós, azt a futómű és a kerék nagyon nem fogja megköszönni.
Többen azt is megemlítették, hogy már értik, miért lesz jó a leendő libegővel járni, mert azt egyáltalán nem fogják zavarni a kátyúk. Számos másik ponton is beszámoltak az olvasók átlagon felüli kátyúkról. Az egyik figyelmeztetés szerint 100 méterrel arrébb is van egy a BB Gym előtt. Ezen kívül Felső-Majláthon a Máltai előtt is található egy nagyon durva kátyú, valamint a Szent Anna templom és a Győri kapu felé menő villamos megállójánál is van, a szűk autós sávban. Óvatosan vezessünk.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!