Egy tavalyi júliusi éjszakán Miskolcon két fiatalkorú férfi nemcsak egy ismeretlen személyt vert meg egy buszmegállóban, hanem azt is, aki a segítségére sietett. A Miskolci Járási Ügyészség most emelt vádat ellenük súlyos testi sértés és egyéb bűncselekmények miatt.
Tovább olvasomNap: 2025. március 4.
A Dambrauskas-hatás: visszatért a győztes mentalitás a Diósgyőrhöz
Január óta mindössze egy döntetlen, három vereség és a harmadik helyről való zuhanás – ebből a mélységből kellett kirángatnia a DVTK-t az újonnan kinevezett Valdas Dambrauskasnak. A litván szakember bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban: a tabellát vezető Puskás Akadémiát győzték le hazai pályán 2-1-re.
Tovább olvasomFalusi turizmus a vidéki elnéptelenedés ellen: egy borsodi gazdálkodóból szállásadóvá vált család története
A magyar mezőgazdaság komoly kihívásokkal néz szembe napjainkban. Egyre több termelő kényszerül felhagyni tevékenységével, ami a kistelepülések elnéptelenedéséhez vezet.
Tovább olvasomJogalap nélküli elszakítás: végre hazavihették kórházba zárt gyermeküket a szülők; Alakszai háborog
Féléves jogi csatározás, hatósági packázás és egy kétségbeesett anya nyilvános szereplése kellett ahhoz, hogy egy kisbaba végre hazatérhessen szüleihez. Az ügyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) karolta fel, aminek nyomán a borsodi főispán személyesen avatkozott be – és persze azonnal a jogvédőket hibáztatta a kialakult helyzetért.
Tovább olvasomÓvakodjunk a vadmalacok kicsinyeitől a Bükkben: bármilyen aranyosak a csíkos csöppségek, ne simogassuk őket
A kicsi, simogatnivaló ugyan biztosan nem fognak bántani minket, de jó eséllyel másodperceken belül megtalál majd minket a felbőszült anyakoca. A Bükkben is elkezdődik az az időszak, amikor gyakrabban találkozhatunk a vaddisznók csíkos kicsinyeivel.
Tovább olvasomEnnyire még sosem verték porrá a Fideszt egy jobboldali fellegvárban
„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre.” Olyan helyen vesztette el a várost (és most már a közgyűlési többséget is) a kormánypárt, ahol 34-35 évig folyamatosan fideszes vezetés uralkodott. Minél inkább le akarták járatni a későbbi győztes ellenzéki jelöltet, annál inkább fordítva sült el a propaganda fegyvere.
Tovább olvasom