Meglepő ítélet Miskolcon: a hamis vallomásért kért pénz nem vesztegetés

nokiás doboz

Megosztás

A Miskolci Törvényszék felmentő ítéletet hozott egy különleges vesztegetési ügyben, amelyben egy férfi és ügyvédje álltak a vádlottak padján.

Az ügy előzménye, hogy az elsőrendű vádlott egy másik büntetőeljárásban terhelő vallomást tett egy ismerősére, először tanúként, majd később gyanúsítottként.

A történet akkor vett érdekes fordulatot, amikor a férfi nevében eljáró ügyvéd – aki valójában nem volt hivatalos védője az ügyben – találkozót kezdeményezett az ismerős védőjével. A találkozóra egy miskolci parkolóban került sor, ahol az ügyvéd szokatlan kérést fogalmazott meg: azt javasolta, hogy sétáljanak, de kollégája hagyja telefonját az autóban. A séta során hangzott el az ajánlat: védence százmillió forintért cserébe hajlandó lenne módosítani korábbi, terhelő vallomását az ismerős javára.

Az ajánlat azonban visszafelé sült el: bár az ismerős látszólag belement az alkuba, azonnal feljelentést tett. A történet ennek ellenére folytatódott: egy következő találkozón megállapodás született harmincmillió forintos előlegről, amelyet az elsőrendű vádlott 2022 októberében át is vett egy budapesti bevásárlóközpontban. A felek abban maradtak, hogy a további részleteket ügyvédjeik egyeztetik majd.

A Miskolci Törvényszék azonban meglepő döntést hozott: a vádlottakat felmentette. A bíróság egy korábbi, Fővárosi Ítélőtáblai határozatra hivatkozva azt az álláspontot képviselte, hogy a terheltek teljes védekezési szabadsággal rendelkeznek, ami azt is magában foglalja, hogy kihallgatásuk során valótlan állításokat tehetnek, és ez nem vonhat maga után büntetőjogi következményeket, tehát a fentiek nem számítanak vesztegetésnek.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, mivel az ügyész fellebbezést nyújtott be, amelyben a vádlottak bűnösségének megállapítását és büntetés kiszabását kéri.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek