Hétfőtől jelentősen változik az MVK menetrendje

Megosztás

Jelentősen változik a miskolci buszok és villamosok közlekedése december 23. hétfőtől, ugyanis ekkortól a tanszüneti menetrend lép érvénybe.

Az iskolai téli szünethez igazodva, a december 23. és január 5. közötti munkanapokon december 23-án, 30-án és 31-én, valamint január 2-án és 3-án) az MVK legtöbb járata a tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik, de néhány viszonylaton (1G, 43, 44, 53) egyedi menetrend lesz érvényes – tájékoztatott az MVK. 

December 31-én, az áruházak rövidebb nyitvatartása miatt módosul az áruházi betéréssel közlekedő 3-as, 7-es és 21-es járatok menetrendje, valamint a szilveszteri programokhoz kapcsolódóan több viszonylaton is többletjáratok fognak indulni. A részletekről még később adnak tájékoztatást – tudatták. 

A tanszüneti menetrend érvényessége alatt egyáltalán nem közlekednek a 2-es villamosjáratok, valamint a
12-es és a 20A-s autóbuszjáratok, helyettük munkanapokon napközben is 20-as jelzéssel közlekednek járatok a Repülőtér / Bosch – Búza tér – Centrum – Egyetemi kollégiumok – Miskolctapolca útvonalon.
A 16-os autóbuszjáratok nem közlekednek a Diósgyőri Kórházig, a 35-ös járatok pedig nem állnak meg a Fényi Gyula tér megállóhelyen.

A Joyson két ünnep közötti, speciális termelési rendje miatt néhány viszonylaton egyedi menetrend lesz érvényes 2024. december 23-án, 30-án és 31-én:

a 43-as autóbusz-viszonylaton egyik járat sem közlekedik;
a 44-es autóbusz-viszonylaton a lejjebb található egyedi menetrend szerint közlekednek a járatok;
az 53-as autóbusz-viszonylaton a Majális park végállomásról 07:05-kor és a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról 16:25-kor induló járat nem közlekedik;
az 1G-s autóbusz-viszonylaton a Szondi György utca végállomásról 06:30-kor és a Felső-Majláth végállomásról 15:38-kor induló járat nem közlekedik.

A 45-ös autóbuszjáratok 2024. december 23-án, 30-án és 31-én is a munkanapokra meghirdetett menetrend szerint közlekednek.

A 44-es autóbusz-viszonylat 2024. december 23-án és december 30-án érvényes menetrendje:

a Búza tér végállomásról indul: 05:12, 05:22, 06:27, 07:07, 07:57, 08:27, 09:27, 10:27, 11:27, 12:27, 13:12, 14:27, 15:27, 16:27, 17:12, 17:27, 18:27, 19:32, 20:32,21:12.
Az aláhúzással jelölt járatok a Déli Ipari Park, Joyson végállomásig közlekednek.

az Auchan Dél (Pesti út) végállomásról indul: 05:50*, 06:25, 07:00*, 07:40, 08:25*, 09:25*, 10:25*, 11:25, 12:25, 13:25, 14:25, 14:55, 15:55, 16:55, 17:55, 18:25, 18:55, 19:55, 21:25, 22:25.
A *-gal jelölt járatok Görömbölyön át közlekednek, a Lehár utca, a Lavotta utca és az Erzsébet királyné útja megállóhelyek érintésével. Ezek a járatok a Pesti út megállóhelyet nem érintik.

a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról indul: 06:22, 07:37, 14:22, 18:22, 22:22.

A 44-es autóbusz-viszonylat december 31-én érvényes menetrendje:

a Búza tér végállomásról indul: 05:12, 05:22, 06:27, 07:07, 07:57, 08:27, 09:27, 10:27, 11:27, 12:27, 13:12, 14:52, 15:57.
Az aláhúzással jelölt járatok a Déli Ipari Park, Joyson végállomásig közlekednek.

az Auchan Dél (Pesti út) végállomásról indul: 05:50*, 06:25, 07:00*, 07:40, 08:25*, 09:25*, 10:25*, 11:25, 12:25, 13:25, 14:25, 15:20, 16:25.
A *-gal jelölt járatok Görömbölyön át közlekednek, a Lehár utca, a Lavotta utca és az Erzsébet királyné útja megállóhelyek érintésével. Ezek a járatok a Pesti út megállóhelyet nem érintik.

a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról indul: 06:22, 07:37, 14:22.

Az ünnepek alatt a parkolási rend is jelentősen változik, erről itt írtunk részletesen.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek