Több mint 100 km/órával repesztett a sofőr Miskolcon, amiért elég nagy árat kell fizetnie

Megosztás

Erősen túllépte a megengedett sebességhatárt egy autós október 28-án este, amikor átszáguldott az éppen felújítás alatt álló Gömöri felüljárón. Balszerencséjére a rendőrség sikeresen lencsevégre kapta, így a büntetése nem marad el.

A hatóságok korábban már jelezték, hogy a Gömöri felüljárón zajló munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet fordítanak majd az érintett terület közlekedésbiztonságára. Úgy tűnik azonban, hogy akadt olyan sofőr, aki nem értesült erről az információról, ugyanis az illető 119 km/órával hajtott át a hídon.

A rendőrség felvétele a gyorshajtóról

Miután az esetről fényképes felvétel készült, a Miskolci rendőrkapitányság 312 ezer forint közigazgatási helyszíni bírságot, illetve nyolc közlekedési előéleti pontot szabott ki a sofőrrel szemben.

Mivel a gyorshajtás az egyik leggyakrabban előforduló baleseti ok, ezért a rendőrség kéri a volán mögött ülőket, hogy tartsák be a szabályokat, az út – és látási viszonyokat is figyelembe véve.

Fotók: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek