A Miskolc Holding hétfőn azzal került a figyelem középpontjába, hogy a közgyűlés zárt ülésén menesztette az önkormányzati cég vezetését. Most azonban egy újabb hírrel jelentkezik a vállalat: állást hirdet házfelügyelő pozícióba, sőt számos más álláslehetőséggel kecsegtetnek.
A Holding oldalát böngészve kiderül, hogy többek között operatőrt keresnek a Mikomhoz, karbantartót, elektrikust és dísznövénykertészt a Miskolci Városgazdához, a Mihőnél pedig központi fűtés szerelőből van hiány.
A házfelügyelői munkalehetőség mégis kicsit különlegesebb, mint a többi, hiszen a munkavégzés helyén egy szolgálati lakást is biztosítanak, ahol az ottlakás feltétel. Ez a szerepkör azokat szólítja meg, akik felelősségteljes, igényes és ügyfélközpontú hozzáállással rendelkeznek, olvasható a hirdetésben. Az ideális jelölt folyamatos készenlétben lesz a lakóközösség számára, és gondoskodik a közös használatú területek, például folyosók, lépcsőházak, és egyéb helyiségek tisztaságáról.
A téli időszakban szükséges készenléti munkavégzést is megemlítik, mint például a hóeltakarítást vagy síktalanítást. A házfelügyelő felel a kültéri növényzet gondozásáért, és részt vesz a lakók biztonságának megőrzésében, szükség esetén értesítve a hatóságokat.
Mit kínál a Miskolc Holding?
A cég stabil vállalati hátteret, kötetlen munkarendet és béren kívüli juttatásokat kínál a jelentkezőknek és éves szinten bruttó 400.000 Ft juttatást, valamint kedvezményes üdülési lehetőséget vállalati üdülőkben.
A részletekről a cég oldalán lehet többet megtudni.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.