Kevesebben rendelkeztek a reformátusok és katolikusok javára, Iványiék támogatása viszont látványosan nőtt

Megosztás

Nem nagyon látszik meg az szja 1%-os felajánlásokban az év elején történt kegyelmi botrány, bár a két legnagyobb történelmi egyház esetében kevesebb a felajánlók száma. Eközben Iványi Gáborék egyházának felajánlóinak tábora 27%-kal nőtt.

Pénteken többnyire a civilszervezetek által kapott felajánlásoktól volt hangos a sajtó, de kikerült a NAV honlapjára az is, hogy a technikai számmal rendelkező szervezetek mekkora összeget kaptak a 2023-as adóév felajánlásaiból, melyet idén tavasszal lehetett felajánlani, és amit szeptember végéig kell elutaljon a jogosultaknak az adóhivatal.

Az egyházak mellett mindig van egy kiemelt költségvetési előirányzat, ez a Nemzeti Tehetség Program volt tavaly is és idén is, így az is rendelkezhet az szja-ról, aki nem akar egyházat támogatni, de nem akarja, hogy az állam rendelkezzen erről az összegről.

Tavaly 251731 fő, idén pedig 271860 utalt erre a célra, ami 8%-os növekedés. Az összeg viszont 25%-kal nőtt, 2 021 871 781 forintról 2 542 318 061-ra.

Az egyházak listáját minden évben a Magyar Katolikus Egyház vezeti, ők kapják minden évben a legnagyobb összeget, és oda utal a legtöbb adózó is. Idén azonban 3%-kal kevesebben utaltak a római katolikusoknak, 803 070 főről 778 391-re csökkent a felajánlók száma. Az összeg azonban nőtt 15%-kal, 6 048 508 395 forintról 6 962 729 257-ra.

A kegyelmi botrányban leginkább érintett Magyar Református Egyház szokott minden évben a második helyen szerepelni, a második legnagyobb felekezet ugyanis a kálvinistáké. Itt csak 11%-kal nőtt a felajánlott összeg 2 657 460 792 forintról 2 949 851 941-ra. A felajánlók száma itt is csökkent, méghozzá 5%-kal, 348 482 főről 329 943-re.

Az evangélikusoknak felajánlók száma ugyanakkor nőtt 1%-kal, 92 581-ről 93 895 főre, a lutheránusoknak felajánlott összeg 22%-kal nőtt 743 049 745 forintról 906 773 924 forintra.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének felajánlói már 9%-kal többen voltak idén, mint tavaly: 86 005-ről 93 621-re nőtt. Az összeg pedig 31%-kal 691 365 748 forintról 906 773 924 forintra.

A legnagyobb arányú növekedést viszont az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tudja felmutatni: az adófelajánlók száma 73 381-ról 92 963-ra nőtt, ez 27%-os emelkedés. Összegben pedig 45%-kal többet kaptak, mint 2023-ban, 718 331 881 forintról 1 041 746 434 forintra nőtt az összeg. Ám ezt nem fogják megkapni, a NAV ugyanis az adótartozásokat levonja. Hogy mennyi lesz a fennmaradó összeg vagy esetleg még ez sem fedezi a tartozásaikat, azt nem tudjuk – mindenesetre az állam egy nullával nagyobb nagyságrendű összeggel tartozik a MET-nek.

Összességében azt lehet mondani, hogy a kegyelmi ügy botrányai nagyon nem rengették meg az egyházi felajánlásokat, a csökkenés mögött demográfiai okok is lehetnek. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy mind a katolikusok, mind a reformátusok esetében kevesebb a felajánlók száma, ami hitelességi válságra utalhat ezeknél az egyházaknál – de nem történt földrengésszerű változás.

Iványiék egyházának folyamatosan növő támogatottsága viszont azt mutatja, hogy egyre többen szolidárisak velük, elismerik az általuk végzett munkát, és sok ateista is őket választja.

Iványi Gáborék mellett egyébként szeptember 20-án Budapesten a Blaha Lujza téren lesz szolidaritási összefogás.

A teljes lista megtekinthető a NAV honlapján.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek