A Borsod24 stábja nemrég az ország legszegényebb településén, Csenyétén járt, ahol nem lehetett nem észrevenni a falu fölé magasodó, tető nélküli templomot, melynek jó ideje már csak a tornya áll, és megközelíteni sem egyszerű az elgazosodott környék miatt. Stábunk kiderítette, hogyan került ebbe az állapotba az épület.
Csenyéte egy 488 lelket számláló kis zsákfalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Encstől fél órai autóútra. A lakossága teljesen roma, ráadásul a többség 18 év alatti. A bolt, a kocsma, a posta már réges-rég megszűnt, a településen csak óvoda, alsó tagozatos iskola, valamint védőnői illetve orvosi ügyelet működik. Ezek mellett a polgármesteri hivatal próbálja életben tartani a községet, illetve a Máltai Szeretetszolgálat missziója jelent segítséget a lakóknak.
A falu templomáról az első említése 1334-re vezethető vissza, melyet 1595-re már biztosan a reformátusok használtak. Ez az épület 1696-ra azonban leomlott, és a falu imahely nélkül maradt több mint 100 évig. Csak 1790-ben kérvényezték egy templom építését, melyre engedélyt is kaptak, így 1794-re újra ott magasodhatott Isten háza Csenyétén. Az új épület sem állhatott sokáig, 1866-ban egy felhőszakadás romba döntötte, így megint imahely nélkül maradtak az ott élők, a templomot csak három év elteltével vehették ismét birtokba a falusiak.
De mi történhetett az elmúlt 150 évben?
A térképeken és az interneten is református templomként hivatkoznak rá, ezért az Abaúji Református Egyházmegyének küldtünk kérdéseket, akiktől többek között azt szerettük volna megtudni, jelenleg ki (nem) gondozza az épületet, illetve mi történt a haranggal. Végül Blaner András lelkipásztortól sikerült megtudnunk, hogy a korábban a református egyház tulajdonában lévő templomot átadták az akkor missziós területként aktívan tevékenykedő fancsali evangélikus gyülekezetnek, így a tulajdonjogot már ők gyakorolják. Alább a tőle kapott, szomorú válaszokat olvashatják a Borsod24 kérdéseire.
Borsod24: A toronyban jelenleg nincs harang. Lehet tudni, mi történt vele?
Blaner András: Korábban két haranggal rendelkezett a templom, de mivel minden bútorzatot (padokat, szószéket, karzatot) vagy elvittek onnan, vagy szétromboltak, ezen kívül pedig a padlást lebontották, a templom hátsó részén lévő félköríves rész pedig felgyújtották, a tető ott beszakadt.
A harangtoronyba vezető fa lépcsőzet is eltűnt, így az akkor még tulajdonunkban lévő templomból a harangokat állaguk megóvása miatt levettük, majd későbbiekben az egyik harang Keresztétére került, az ottani iskolakápolnába, a másik pedig az encsi református templomtoronyba, mivel korábban a csenyéteiek közül sokan költöztek Encsre.
Tudomásunk szerint nincs más templom a településen. Hol tudják a helyi hívek gyakorolni vallásukat?
A településen jelenleg valóban nincs másik templom, de korábban a katolikusoknak volt egy épülete, ám néhány évvel ezelőtt az is eltűnt. Az evangélikus egyház akkori lelkipásztora a régi tejcsarnokból átalakított imateremben tartott istentiszteletet, majd az átadott templomot kezdték el felújítani, de a befejezés előtt elment Fancsalról, így félbeszakadt a templom rendbetétele.
Van lelkész, aki rendszeresen jelen van a településen?
Jelenleg nem tudom, hogy a kéki görögkatolikusok járnak-e ki a településre, mert korábban hittanórákat tartottak az alsós iskolásoknak. Tudomásom szerint az evangélikusoknak nincsen istentiszteletük, mi pedig már korábban is Felsőgagyon tartottuk az alkalmainkat, hiszen ott laktak a reformátusok, és már a 2000-es évek elején ezt kérték az akkori lelkipásztortól. Sajnos mára már az az alkalom is eltűnt, hiszen a három gyülekezeti tagból ketten meghaltak. A Felsőgagyon élő egyetlen tag pedig vállalta, hogy inkább Baktakékre jár át istentiszteletre.
Szöveg: Merucza Tibor Alex
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!