Az utolsó pillanatban toppant be a miskolci miniszter

Megosztás

Múlt hét vasárnap délután veszélybe került a kecskeméti Katona József Színház nagyváradi vendégjátéka, amikor kiderült, hogy a Miniszter félrelép című vígjáték címszerepét játszó Adorjáni Bálint lekéste a repülőjét és biztosan nem ér oda az első előadásra.

Már csak egyvalaki tudta megmenteni az előadást… a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, a Junior Prima-díjas Simon Zoltán néhány órával a kezdés előtt kapta a telefonhívást hogy segítsen, mert bajban van az alföldi társulat.

A délután 4 órakor kezdődő műsor az utolsó pillanatig veszélyben volt, hiszen a legfontosabb fogaskerék hiányzott a gépezetből és este 7 órára is meg volt hirdetve egy esti előadás. A versenyfutást az idővel a miskolci színész nyerte, és negyedórával a kezdés előtt érkezett meg a nagyváradi Szigligeti Színházba.

 – Senkit nem ismertem, annyi időm maradt csak, hogy átnézzem a színpadot, a díszletet és a függönyt, egy minimális próbára, vagy az előadás átbeszélésére se maradt idő. Nagyon nagy koncentrációt igényel próba nélkül beugrani egy főszerepbe, és ahogy az várható volt, előadás közben sorra robbantak a meglepetésbombák, hiszen nemcsak a díszlet, hanem a mozgások, a szöveg, és főleg a végszavak is eltértek a miskolci darabétól. Az elején voltak furcsa egymásra nézések, de aztán megszoktuk, hogy félig rögtönözve kell eljátszani a darabot. Nagyon figyeltünk egymásra és végig ügyeltünk a minőségre – meséli lelkesen Simon Zoltán, akit szemmel láthatóan nagyon jó hangulatba hozott a sikeres játék. Próba nélkül eljátszani egy főszerepet egy idegen társulatban óriási bravúr, hatalmas színészi teljesítmény.

Ami ilyenkor a legfontosabb, hogy a közönség jól szórakozott, ez egy vígjátéknál egyértelműen a siker jele, az előadás végén pedig felállva tapsoltak, szemmel láthatóan kitűnő színházi élménnyel gazdagodott mindenki – a színészek is.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek