A járvány miatti kihagyás után három új mesével készülnek a szervezők, de az is újdonság lesz, hogy már nemcsak a Mikulásvonattal, hanem egyénileg is lehet érkezni a helyszínre.
Mint arról már írtunk, a koronavírus-járvány miatti többéves kényszerszünet után idén november 30, és december 10. között újra zakatol a Mikulásvonat a kisvasút Dorottya utcai végállomása és a Lillafüredi Mesebirodalom között.
Kása Tamás főszervező a Minap.hu portálnak elmondta: kissé megújult formában térnek vissza idén a Mesebirodalom programjai.
“Nagyon készülünk, hogy újra fogadhassuk a látogatókat, idén három új mesével készülünk: Toy Story, a Trollok és Kevin McAllister rendhagyó karácsonyának történetét fogjuk megeleveníteni, a mi sajátos értelmezésünkben. Ebben az évben újdonság, hogy a mesejátékokat már fedett helyszínen fogjuk megrendezni” – mondta el.
Az is újdonság, hogy a programra idén nem csupán a Mikulásvonattal, hanem egyénileg is lehet érkezni. Kása Tamás szerint ezt azért lépték meg, mivel már korábban is mutatkozott igény arra, hogy egyes résztvevők ne csupán a mesejáték idejét töltötték volna el Lillafüreden, hanem összekötnék a programon való részvételt egy kirándulással, sétával.
Jegyek még kaphatók a különleges programra, a részleteket pedig a www.mikulasvonat.hu oldalon lehet megtalálni.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!