Még mindig inkább a szemétdombon kötnek ki a gépeink, mint a szerőrénél javításra

Megosztás

A javíttatás mellett kampányol a GreenGo és a Tudatos Vásárlók Egyesülete

Évente csak Európában 35 millió tonnányi olyan elektronikai hulladék keletkezik, amelyet meg lehetett volna menteni. A nagygépek, mint a hűtők, mosógépek mellett laptopok, porszívók, mikrók, nyomtatók állnak hegyekben a lerakókban és csupán a töredéküket hasznosítják újra – áll az Eurobarométer felmérésében. Ez rámutat arra a tendenciára is, ami szerint az elmúlt évtizedekben a fogyasztók a cserét mind inkább előnyben részesítették a javítással szemben. Ebben mi magyarok sem lógunk ki a sorból, ezért a GreenGo, együttműködésben a Tudatos Vásárlók Egyesületével, a Javíttatás nemzetközi világnapjához kapcsolódva arra szeretné az elkövetkező hetekben felhívni minél több ember figyelmét, hogy az elromlott eszközeiket ne dobják el, inkább próbálják azokat megjavíttatni. A GreenGo a „Ne dobd ki, javíttasd!” mottó jegyében induló októberi JóÜgyek kampányban a flottájához tartozó autókban, valamint saját kommunikációs felületein számos hasznos információt oszt majd meg a felhasználókkal ebben a témában, valamint egy egyedi, kreatív design-nal ellátott GreenGo autón is megjelenítik a javíttatás fontosságának üzenetét.

„A fenntartható fejlődés mellett elkötelezett vállalatként évről évre aggódva figyeljük, hogy Magyarországon egyre korábban köszönt ránk a túlfogyasztás napja. Idén ez nálunk május 30-án volt, ami azt jelenti, hogy ránk nézve ebben az évben addig tartottak ki a Föld egy évre elegendő erőforrásai és a fogyasztásunk átlépte azt a szintet, amit egy esztendő alatt képesek vagyunk újratermelni. Emiatt is szeretnénk minél több ember figyelmét felhívni a javíttatás fontosságára, mert muszáj tudatosítani bennük azt, hogy a mostani pazarló – megvesszük, használjuk, majd amikor elromlik eldobjuk – életmóddal egyre gyorsuló tempóban tesszük tönkre a bolygónkat.” – mondta Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta végez felvilágosító kampányokat ebben a témában is, hogy az emberek valós alternatívaként tekintsenek a javíttatásra. Legyen szó tartós fogyasztási cikkről, vagy akár egy elvásott talpú bakancsról, mert álláspontjuk szerint valójában a legtöbb használati eszközünk megmenthető, hozzáértő szakember segítségével ismét jó állapotba hozható. A szervezet úgy látja a globális cél, a túlfogyasztás mérséklése és ezzel együtt a Föld erőforrásainak védelme mellett a javíttatáshoz való jog megteremtése, erősítése lokálisan sok pozitív hatással járna kezdve a szolgáltatóipar fejlődésétől a fogyasztói attitűdök megváltozásáig, hogy a minőségi termékek kapjanak nagyobb hangsúlyt a vásárlási döntések meghozatalakor. Végső soron ez a tudatosabb fogyasztói magatartás a gyártókat, eladókat is a fenntartható üzleti modellek kidolgozására fogja ösztönözni.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete emlékeztet rá, hogy az Unióban már megszülettek az első biztató eredmények ezen a területen. Az Európai Bizottság március 22-én fogadta el azt a javaslatot, ami a jövőben biztosítja azt, hogy a fogyasztók könnyebben és olcsóbban javíttathassák a műszakilag menthető termékeiket (például porszívókat, táblagépeket, okostelefonokat stb.), akkor is ha a garancia idő lejárt, vagy ha az az elhasználódás miatt romlott el. 

Mindezen túl azonban az emberek hozzáállásnak a megváltozására is szükség van, hogy egyre többen belássák azzal egyéni, lokális, sőt globális szinten is csak jól járunk, ha inkább szerelőhöz fordulunk a meghibásodott eszközeinkkel és nem másikat veszünk helyette, amit aztán megint csak kidobunk.  

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek