Sűrűbb menetrend jöhet a miskolci tömegközlekedésben

Megosztás

Rövidesen a városi közgyűlés tárgyalni is fogja a városháza közlekedési osztályának javaslatát.

Sűrűbben járó buszok és villamosok, ütemes menetrend, új valamint régi-új viszonylatok – így változhat a miskolci közösségi közlekedés, amennyiben a városi közgyűlés megszavazza az erről szóló javaslatot, amiről a szeptember 28-ai ülésén tárgyal majd a grémium a. A szakmai anyagot a polgármesteri hivatal új, közlekedésszervező osztálya hozta létre, amely a közelmúltban alakult meg – számolt be róla a Minap.hu portál.

A közlekedési osztályt Kiss Péter vezeti, aki a térségbeli munkáját a 2010-es években kezdte meg, most Miskolcon kezdte meg a munkát, ahol erősségnek tartja a helyi közösségi közlekedés „komoly hagyományait”. Mint mondta, Miskolc villamosflottája az egyik legkorszerűbb az országban, és pozitív, hogy az elmúlt években 81 CNG és 10 elektromos üzemű autóbuszt szerzett be a város.

A dízelbuszok cseréje viszont a szakember szerint sürgető, mivel fenntartásuk költségessé vált. Ezt a területet éppen ezért prioritásként kezeli az osztályvezető.

“Külön említést érdemel, hogy a szolgáltatás területi lefedettsége kiemelkedően jó a városban, azonban az ehhez kapcsolódó vonalhálózat mindenképp fejlesztésre, illetve átalakításra szorul” – mutatott rá a szakember.

Az említett előterjesztésből nagy vonalakban a következők derülnek ki:

  • Tanítási időben a jelenleginél is sűrűbben és egyenletesebben járnának a villamosok, de sűrűbben közlekedne a 3-as busz Szirmára és a 6-os busz Perecesre. Mindkét járat esetén bevezetnék az ütemes menetrendet is.
  • Az Avas közösségi közlekedésében is pozitív változásokat tartalmaz a javaslat. A legfontosabb talán a 39-es autóbusz körjáratként történő újraindítása, ami az Avasi kilátótól a Hideg soron, a Győri kapun át érné el a 29-es jelenlegi útvonalát és térne vissza az Avasra a Vargahegyen keresztül. A 29-es autóbusz menetrendje is változna, a fent említett útvonalat járná be, csak éppen fordított irányban. Óránként helyett félóránként járna völgyidőszakban a 32-es és a 34-es busz, és sűrítenék a 35-ös járatot is, amiből néhány busz érintené az Avas városközpontot is.
  • A 21-es busz vonalát meghosszabbítanák Berekaljáig, a 101B-s pedig az északi tehermentesítőre „költözne át”, de végállomása ugyan úgy Berekalja maradna. Az 1B-s járat beolvadna az 1-es viszonylatba, ami bizonyos időszakokban szintén érintené Berekalját, menetrendjét pedig összehangolnák az 54-es busszal.
  • Hangolnák emellett a 14-es 43-as, 44-es viszonylatok menetrendjét, utóbbi járat indító végállomása a Centrumtól a Búza térre kerülne, és bizonyos időpontokban érintenék a buszok Görömbölyt is.
  • Peremidőszakban, vagyis éjszaka és hajnalban pedig speciális járatok indulnának 900-as, 901-es, 914-es és 935-ös jelzéssel, melyek útvonala nagyjából az egész várost érintené.

Forrás: Minap.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek