Aki már látta, soha nem felejti, aki nem, annak most kell felkerekednie és meg sem állni Szegedig, Makóig. Holnap talán már késő lesz!
„Temető a Tisza, mikor kivirágzik.” – Ki ne ismerné Dankó Pista örökbecsű nótáját, arról a néhány óráról, mikor a természet megújulásának, újjászületésének páratlan pillanatainak lehetünk részesei.
Csak a legszerencsésebbek, a legtürelmesebbek lehetnek szemtanúi a kérészek násztáncának, amely ezekben a napokban a Maroson vagy a Tiszán járókat elkápráztatja. Páratlanok ezek a júniusi alkonyok.
A rajzás, ilyenkor naplemente táján kezdődik s a halak parádéja vezeti be. Ilyenkor talán az összes hal a felszínen nyüzsög, várva a hamarosan bekövetkező lakomát.
Egyszer csak egy láthatatlan kéz intésére kezdődik a nász. Milliószám jelennek meg a kérészek a víz színén, majd felkapaszkodnak az ágakra, a partoldalra, hogy megszabaduljanak kitin vázuktól.
A milliónyi rovar nászrepülése rövid ideig tart, a megtermékenyített nőstény a vízre hull és elszórja petéit.
Tiszavirág életű volt – mondjuk sokszor okkal vagy ok nélkül örömre, bánatra, ritkábban az egész életre, pedig gondoljuk csak végig! Van ez a néhány óra itt, a Tisza partján az élet kiteljesülésére, benne az egész evolúció a maga évmillióival együtt. Holnap már csendes lesz a Tisza part, de a kérész lárvák már újra ott lesznek bent az agyagban és várják, hogy a természet egy év múlva újra táncra hívja a tiszavirág szerelmeseit.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
