A bántalmazott férfi és nő, akiktől egy mobilt és kerékpárt lopott el a gyanúsított, súlyos sérüléseket szenvedtek.
Felfegyverkezve elkövetett rablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 28 éves miskolci férfival szemben – írja a police.hu.
A gyanúsított 2023. május 30-án 18 óra körül Miskolcon, egy Bodó-tetői portára behatolt, majd ott egy vascsővel bántalmazott egy férfit és egy nőt, akik a támadás következtében súlyosan megsérültek. A rabló egy mobiltelefont és egy kerékpárt tulajdonított el a sértettektől, majd elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a rendőrök a beszerzett adatok és információk alapján egy szervezett akció keretében 2023. június 7-én azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Az akcióban a főkapitányság, a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói és a „Bükk” Mélységi Közterületi és Támogató Alosztály munkatársai vettek részt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a támadót őrizetbe vette, és gyanúsítotti kihallgatása után előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására is.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!