Csónakot kellett menteni a Sajóból Kiscsécsnél

Megosztás

Az elmúlt napok esőzéseit követően sodorta el a vízi járművet a folyó a gyerekek kimentése után.

Ismét sok helyen dolgoztak a tűzoltók az esők miatt, főként pincékbe, garázsokba befolyt víz kiszivattyúzásához kértek segítséget a bejelentők – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

Azt írták: az ország több pontján, különösen Nógrád vármegyében adtak sok munkát a tűzoltóknak az utóbbi órák zivatarjai, felhőszakadásai. A katasztrófavédelemtől főként pincékbe, vízóraaknákba, kazánházakba és udvarokba befolyt víz, valamint kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolításához kértek segítséget.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kiscsécs polgármestere csónak kimentéséhez kért segítséget, miután a Sajó közepén felakadva találták meg azt a vízi járművet, amelyet elsodort a folyó a gyerekek kimentése után.

Mukics Dániel, az OKF szóvivője az MTI-nek elmondta, kedden 138 alkalommal kértek segítséget a katasztrófavédelemtől, az esetek többségében beázott pincékből és épületekből kellett vizet szivattyúzni, de fakidőlésekhez is riasztották a tűzoltókat.

A szóvivő felhívta rá a figyelmet, hogy ha a meteorológiai szolgálat felhőszakadás, heves zivatar miatt ad ki riasztást, érdemes a pincéket áramtalanítani, illetve fentebbi emeletekre vinni azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet. Kitért az úttesten, járdán kialakuló villámárvizek veszélyeire is, előbbibe autóval nem érdemes belehajtani, mert kárt tehet a gépkocsiban, a járdán gyalogosan pedig már egy bokáig érő vízzuhatag is ledöntheti az embert a lábáról.

(MTI)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek