A Miskolci Törvényszék és a Miskolci Járásbíróság közösen használja az épületegyüttest, amelyet az elképzelések szerint csaknem 1500 négyzetméterrel is bővíthetnek.
Közbeszerzést írt ki az Országos Bírósági Hivatal a Miskolci Törvényszék és a Miskolci Járásbíróság által közösen használt épületegyüttes teljeskörű felújításának és bővítésének tervezésére, derül ki az uniós értesítőből – írta meg az Építészfórum.
A feladat egy komplex tervezési dokumentáció elkészítése, ami tartalmazza egyrészt a meglévő épületek állapotfelmérési terveit (a szükséges feltárásokkal együtt), a koncepcióterveket három változatban, továbbá vázlattervet, építési engedélyezési tervet a bontási tervdokumentációval együtt, illetve a komplex kiviteli tervdokumentációt is.
A beruházás során legfőbb cél “a kornak megfelelő, magas színvonalú, műszaki, gazdaságossági és használati szinten megvalósuló bírósági szervezet létrehozása”.
A tervezés során figyelembe kell venni a bírósági épület környezetébe való harmonikus illeszkedést: “Megjelenésével kellőképpen fejezze ki a bírósági épület mint igazságszolgáltatási intézmény komolyságát, méltóságát és tekintélyét. A két épülettömb eredeti karakterét megőrizve megjelenésében képviseljen egy egységet.”
Az épületegyüttes meglévő, több mint 14 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületét közel 1500 négyzetméter hasznos alapterülettel bővítik az elképzelések szerint. A teljeskörű tervezési szolgáltatás része az épületegyüttes építési, biztonságtechnikai és belsőépítészeti tervezése, 461 fő elhelyezésére szolgáló, ügyfélszolgálati és kizárólagos dolgozói funkciókat is kielégítő helyiségekkel, valamint 53 előadó (tárgyaló) teremmel.
A közbeszerzésre április 14-ig várják az ajánlatokat.
Forrás: Építészfórum; Fotó: Wikimedia Commons
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
