Komoly leépítés az örökségvédelemnél, nem lehet látogatni a népszerű edelényi kastélyt

Megosztás

Csoportos létszámcsökkentés lesz a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-nél.

A társaság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a szankciók okozta energiaárrobbanás, az Európát sújtó gazdasági válság, illetve az Ukrajnában dúló háború együttesen a hatékonyságnövelés fokozására, a működés teljes racionalizálására kényszeríti a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-t, így a cég a péceli és az edelényi műemlék épületek látogathatóságának felfüggesztésére, négy vármegyében és a budapesti központban pedig csoportos létszámcsökkentésre kényszerül.

Hozzátették: a társaság az elbocsátandó munkavállalók elhelyezkedésének segítésére karriertanácsadást és konzultációs programot indít, illetve együttműködést kezdeményez a foglalkoztatáspolitikáért felelős központi és helyi kormányzati szervezetekkel.

Jelezték, hogy a társaság országosan 50 műemlék, köztük 18 kastély és 12 vár üzemeltetését végzi.

Mivel a társaság jelentős mértékben racionalizálja működését, “kényszerű döntés született” az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és a péceli Ráday-kastély látogathatóságának felfüggesztéséről, illetve a budapesti központban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében 168 munkavállaló csoportos létszámleépítéséről.

Közölték azt is, hogy a “kényszerű lépéssel” a társaság munkavállalóinak száma 780-ról 612-re csökken, az ő munkahelyüket a hatékonyságnöveléssel, racionalizálással sikerül megőrizni.

Érdekesség, hogy a L’Huillier-Coburg-kastély Facebook oldalán éppen most közölte, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a március 24-én a 14.30-as és március 26-án a 10.30-as tárlatvezetésekre a látogatói létszám megtelt.

Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély az ország hetedik legnagyobb kastélya, szokatlan neve pedig az építtető, majd tulajdonló főúri családok nevéből származik. 

Nyitókép: L’Huillier-Coburg-kastély/Csodás Magyarország Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek