Völner tagadta a bűnösségét, Varga Juditot szeretné tanúnak

Megosztás

Völner ügyvédje az igazságügyi miniszter meghallgatását kéri tanúként, emellett törvénytelennek nevezte, hogy ügyfelét már akkor is lehallgatták, amikor még élt a mentelmi joga.

Völner Pál a csütörtöki meghallgatásán tagadta a bűnösségét és jelezte: tárgyalást akar – tudósított az eseményekről a HVG.hu. Völner azt állítja, a nyomozati anyagok egy részét a vádlottak nem kapták meg, a vádirat szerinte valótlan. Völner tagadta, hogy Schadl Györggyel korrupciós kapcsolatban állt volna. Szerinte valótlanul állítja a vád, hogy hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a végrehajtói kinevezéseket. “Hivatali helyzetemmel soha nem éltem vissza, hivatali kötelezettségemet soha nem szegtem meg” – mondta, miközben minden ellene felhozott vádat tagadta.

Völner arra panaszkodott, hogy a védekezését az ügyészség korlátozta, mert elutasította egy sor bizonyítványi indítványát, köztük szembesítéseket is. “A nyomozást az ügyészség váratlanul és indokolatlanul gyorsan befejezte” – mondta Völner, utalva arra, hogy ezzel kapcsolatban később még lesz mondanivalója.

Völner védője, Papp Gábor ügyvéd azt kifogásolta, hogy a sajtó szenzitív, bűnügyi adatokat tett közzé az elmúlt időszakban. Papp Gábor hangsúlyozta azt, amit Völner is, miszerint az ügyészség a nyomozást “indokolatlanul és váratlanul gyorsan befejezte” 2022 szeptemberében, mégis vannak olyan iratok az ügyben, amelyeket a védelem a mai napig nem kapott meg.

Papp elmondta: 2019 június Varga Judit és Völner között volt sms váltás a végrehajtói kinevezésekkel kapcsolatban. Több – Varga és Völner közötti sms üzenetet – is be fog csatolni a védelem. Völner védője azt kérte, hallgassa meg tanúként a bíróság Varga Judit minisztert. Két korábbi államtitkárt is beidéznének tanúként: Vízkelety Mariannt és Kovács Pált.

Papp arról is beszélt, hogy Völnert már 2021 decembere előtt lehallgatták, ami szerinte törvénytelen volt. Ekkor Völner Pálnak még mentelmi joga volt – mutatott rá.

Nem ismerte be a bűnösségét az ügy harmadrendű vádlottja, R. Róbert sem. “Nem követtem el bűncselekményt, ezért nem ismerem be” – mondta a bíróságon R. Róbert. Szerinte a vádirat nem tartalmazza a valóságot és azokat a tényeket, amelyek az ő mentségére szolgálnának. R. Róbert azt szeretné, ha a bíróság megismerné a telefonlehallgatások teljes hanganyagát, mert szerinte a vád a kontextusból ragadott ki részeket.

Az ügy ötödrendű vádlottja, A. Tamás sem ismerte be a bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A. Tamás azt is mondta, hogy senki előtt nem játszotta el az “ügyész” szerepét, és aki ilyet állít, az nem mond igazat. A. Tamás a Schadl-ügy egyik mellékszálának szereplője: a vádirat szerint mások mellett ő is közreműködött abban, hogy R. Róbert elhitesse egy magániskolát fenntartó alapítvány vezetőjével, a szintén vádlott S. Etelkával, hogy pénzért cserébe a kapcsolatainak a felhasználásával segít megszerezni az iskola működéséhez szükséges engedélyeket.

Közvetlenül Schadl György és közvetve Völner Pál védekezését nem könnyíti meg, hogy az eddig megtartott előkészítő üléseken a legtöbb bírósági végrehajtó beismerte a bűnösségét.

További részletek a HVG.hu tudósításában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek