Magyarországon a második legalacsonyabb a minimálbér az Unióban

Megosztás

Tavaly már a román minimálbér is beelőzte a hazait.

Újabb mélypontot ért el a magyar minimálbér értéke, ami a friss Eurostat-adatok alapján a kötelezően fizetendő legkisebb bérrel rendelkező tagállamok sorában a második legalacsonyabb, írja az mfor.

Idén év elején a magyar minimálbér átszámítva 578,74 euró volt, ennél csak Bulgáriában kevesebb ez az összeg, ott 398,81 euró.

Pedig egy évvel ezelőtt még három országot is megelőztünk az EU-n belül: Romániát, Lettországot és Bulgáriát. Tavaly viszont látványos és durva gyengülésnek indult a forint az euróval szemben, aminek eredménye az lett, hogy a magyar minimálbér euróban számolva már szinte a fasorban sincs. Így az elmúlt egy évben már a román minimálbér is leelőzte a magyart, az adatok szerint átszámítva 606,12 euróért végzik munkájukat a minimálbéres dolgozók az országban.

A lista élén egyébként változatlanul Luxemburg áll 2387 euróval, átszámítva több mint 900 ezer forinttal. Második a tavalyi ötödik helyezett Németország 1987 euróval, harmadik pedig Belgium 1955 euróval.

via 444.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek