Miskolc régi büszkesége: az egykori Korona szálló és Kossuth mozi

Megosztás

Az Avas szálloda (korábban Korona Szálló, Kossuth Szálló) Miskolc régi szállodája a Széchenyi utca 1. alatt, amely ma méltatlan állapotban vár teljes felújítására, megmentésére.

A Korona szállóban tartották előadásaikat a városba érkező színtársulatok, például a Benke József-féle trupp, amelynek tagja volt Déryné Széppataki Róza is, aki naplójában is megemlékezett erről. A szállodát 1870-ben felújították, és 1883-ban a miskolci születésű Laborfalvi Róza itt ünnepelte pályafutása 50. évfordulóját, az eseményen természetesen jelen volt a férj, Jókai Mór is. A vendéglátók nagyszabású díszebédet adtak tiszteletükre a Korona nagytermében. 1893-ban a város lebontatta a szállót, hogy nagyobbat, korszerűbbet építsenek helyette.

A Korona szálló az 1940-es években

A szálloda első bérlője Reidinger Béla volt, őt Bakos Károly követte, majd a legendás Böczögő József következett, aki országos hírre emelte a szállodát és konyháját. Böczögő 1934-ben a saját költségén felújította és korszerűsítette a szállót, Block Ármin és Stimm Lajos tervei szerint. Ekkor alakították ki a kettős utcafronti bejáratot, nyugati oldalán az előcsarnokból nyíló söntést és a kávéházat. A jobb oldali részen, a „hall”-ban volt a portás szoba és a telefonfülkék. A kertben étterem működött, pálmák és szökőkutak díszítették. A díszes nagyterem (később Fehér terem néven volt ismert) elegáns étteremnek adott otthont, a filmszínházat nagy területű bálteremként is használták. Böczögő József, aki a városban több más éttermet, kávéházat is vezetett, Tapolcán a híres Anna szállót, 1938-ban csődbe ment, a város cserbenhagyta, és elment a városból. Utána a Janits testvérek vették át a szállodát, és egészen az államosításig ők vezették. Az államosításkor Kossuth szálloda lett a neve, amit 1953-ban Avas szállodára változtattak.

A szálló belső kertje a 1940-es években

A szálloda földszinti térkialakítását 1955–1956-ban megváltoztatták, volt ott bisztró, éjszakai mulató (a „Piros”), grillétterem, a Fehér terem egyszerű éttermi és kávéházi feladatot kapott, az ún. „fapados”-ban még közétkeztetést is végeztek. A kerthelyiségben filmvetítéseket, később könnyed színházi előadásokat is tartottak, de pálmái, szökőkútjai eltűntek.

Az épület jobb oldali részében működött a miskolciak kedvelt Kossuth mozija. Az üzlethelyiségekben talponálló falatozó, kávézó, később számítástechnikai üzlet is működött.

A szállodát 1987. december 14-én bezárták, majd a privatizáció éveiben számos bérlő váltogatta egymást. Az épület állaga egyre romlott, de 1998-ban a budapesti székhelyű, olasz érdekeltségű Multicasa Consulting Kft. tulajdona lett. A cég kötelezettséget vállalt arra, hogy 1999 végéig teljesen felújítja az épületet. Elkészültek az épület felújítási tervei, de a munkálatokhoz nem fogtak hozzá. Az önkormányzat 2005-ben perrel próbálta visszaszerezni tulajdonjogát, de a befektetői ígéretekre figyelemmel a keresetétől elállt. Mire a befektető a finanszírozást megoldotta és bizonyos építkezések megkezdődtek, az Örökségvédelmi Hivatal a munkálatokat leállította, ami miatt a finanszírozó bank a kölcsönszerződéseket felmondta. Emiatt a kivitelező levonult, majd a befektető fizetésképtelensége miatt 2014 októberében a Multicasa Consulting Kft-vel szemben felszámolási eljárás indult.

Az épület jelenlegi állapota

Az Avas Szálló épülete 2021 januárjában került az MCC (Mathias Corvinus Collegium) birtokába.Szerintük az épület jól illeszkedik a tehetséggondozó kollégium tervei közé, hiszen az ő céljuk kettős: az értékteremtés és az értékmentés. A terveknek várhatóan 2023 júniusára kész is kell lennie. Ezt követően a kivitelezés közbeszerzése zajlik majd le, ez 2024 februárjáig tart és az első munkagépek talán ekkor jelenhetnek majd meg az épület körül.

A teljes műemléki rekonstrukció pedig a tervek szerint 2025 decemberére fejeződik be. A tehetséggondozás és oktatás mellett az épületben könyvesbolt, kávézó, szálláshely és számos nyitott közéleti és kulturális rendezvény járul majd hozzá a helyi közösség építéséhez.

forrás: wikipedia; képek: epiteszforum.hu, kitervezte.hu,

borítókép/friss képek: Urbex Hungary – Elhagyatott helyek nyomában

Kapcsolódó cikkek