Íme lovári nyelven a Csendes éj, előadja Nótár Mary és a gyerekek – videó

Megosztás

A felvétel december hatodikán debütált és eddig óriási siker. Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas és a Szent Efrém Férfikar mellett a Közös hang programban résztvevő gyerekek és mentortanáraik zenélnek.

Közös hang a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló gyerekek számára. A program során a zenekar tagjai személyes kapcsolatot alakítanak ki a Máltai Szimfóniában, hangszeren tanuló gyerekekkel és tanáraikkal, hogy aztán a közös próbákat követően együtt is koncertezzenek.

A Máltai Szimfóniával a Danubia Zenekar tagjai az elmúlt két évben rendszeresen látogatták a Tarnazsadányban, Tarnabodon és Erken hangszeren tanuló gyerekeket. Idén novemberben és decemberben a Máltai Szimfónia további helyszíneire, Baktakékre, Érténybe, Nyírkátára és Budapest környéki településekre is ellátogatott, illetve ellátogat a Közös hang program, hogy további gyerekeket vonjanak be a művészeti projektbe.

A Máltai Szimfónia művészeti vezetője, Báder Ernő ötlete volt, hogy a hónapok óta tartó közös munkát ne csak koncerteken, hanem egy közös dalban is megmutassák a résztvevők, így született meg a Csendes éj most bemutatott feldolgozása, melyben Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas éneklik a vezérszólamot. (via Hvg)

Közös hang: Csendes éj – Ének a gyermekekért (Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas)

A közös zenélés támogató, segítő, felemelő és összekötő erejét mutatja meg a Csendes éj különleges feldolgozása, melyben lovári, angol és magyar nyelven csendül fel a klasszikus ünnepi dal. A december 6-án debütált felvételen Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas és a Szent Efrém Férfikar mellett a Közös hang programban résztvevő gyerekek és mentortanáraik zenélnek.

Kapcsolódó cikkek