Az életmentő Mancs megérdemelte, hogy története könyvben testet öltsön

Megosztás

A hős miskolci rendőrkutyának rengetegen köszönhetik életüket. Lehoczki László megírta a megérdemelt könyvet Mancsról.

Volt egyszer egy Mancs – ezzel a címmel jelent meg Lehoczki László könyve Mancsról, a miskolciak híres mentőkutyájáról. A kötetről a Spider Mentőcsoport vezetője a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában árult el részleteket a közelmúltban. Mint fogalmazott, a könyv megírásával nemcsak az volt a célja, hogy megörökítse Mancs igaz történetét, mindennapjait, hőstetteit, hanem az is, hogy megismertesse az olvasókkal, hogyan alapította meg a kilencvenes évek végén a Spider Mentőcsoportot.

– Igazából már nagyon régen próbáltak rávenni engem, arra, hogy a Manccsal kapcsolatos történeteket meg Mancs való életét bemutassam könyv formában. Most jutottam el oda, hogy össze tudtam szedni azokat az adatokat, melyek Mancsról hitelesen tanúskodnak. Rengeteg dokumentumról van szó, több száz óra videóról, újságcikkekről, köszönőlevelekről, melyeket próbáltam kronológiai sorrendbe állítani, ezzel is bemutatni a teljes sztorit.

A kötetben megtudható, hogyan lett Mancs Lehoczki László kutyája, hogyan képezte ki, „építette fel” mentőkutyává. Mancs 1994 júniusában látta meg a napvilágot – ahogyan a Spider vezetője mondja – nagyon különleges találkozás volt az övéké. – Már pár hetes korában gazdájának választott, hamar elkezdtünk kötődni egymáshoz. A teszteléseknek köszönhetően később rájöttem, milyen érzéke van a kis németjuhásznak a keresési feladatokra, ezután köteleztük el magunkat a személykeresés mellett – mondta. Tíz hónaposan aztán az idősebb kutyák, vagyis Erős és Csepi mellett az ország több területén bizonyította rátermettségét. 1996-ban, első magyar kutyaként, Egyiptomban, Kairóban egy többemeletes ház romjai alatt 72 áldozat helyét jelezte a japán mentőegység számára. További részletek a Minap.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek