81 milliárdos kompenzációt kapnak a távhőszolgáltatók

Megosztás

A kormány hétfő este közzétett határozata összesen majdnem 110 milliárd forintot osztott szét. Ebből 81 milliárd forintot kap a rezsivédelmi alapból a Technológiai és Ipari Minisztérium a távhőszolgáltatók energiaár-emelkedés miatti kompenzációjával kapcsolatos kiadásokra. Ez azonban csak részben pótolja a szolgáltatók veszteségét. A gazdaság-újraindítási programokból 27 milliárdot osztottak ki, főleg a felsőoktatás felhalmozási célú kiadásaira (ez ezúttal nem csak az alapítványokba kiszervezett és ezért magánegyetemként kezelt intézményekre vonatkozik, mint több korábbi határozatban) és az állami tulajdonú gazdasági társaságok beruházásaira.

Csúszik a fővárosi Kossuth Lajos téren, az Országházzal szemben az Agrárminisztérium átépítése. Az épület és a szomszédos volt Néprajzi Múzeum, a jövendőbeli Igazságügyi Palota összehangolt vagy közös üzemeltetésére vonatkozó koncepciót a kormány döntése alapján ez év vége helyett 2023 végéig kell kidolgozni, az egész beruházást intéző Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. pedig nem csak ez év végéig, hanem 2023. június 30-ig hajthat végre már a fővállalkozó kivitelező kiválasztását megelőzően is további műszaki előkészítő és tervezési feladatokat.

Kapcsolódó cikkek