Videón ahogy megmentették az öngyilkosságra készülő fiatal lány életét

Megosztás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán tette közzé a térfigyelő kamera felvételét arról, ahogy rendőrök és járókelők együttes erővel mentették meg egy 19 éves lány életét.

A fiatal lány október 17-én este akart a Dunába ugrani a Margit hídról, a BRFK korábbi tájékoztatása szerint a lány már a korláton kívül ült, de egy arra járó férfi tartotta vissza a sokkos állapotba került nőt, és szintén átmászott a korláton.

Az egyik rendőr megragadta a fiatal lány kezét, társa pedig a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra felmászva a lány másik karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg.

Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves lányt, aki sokkos állapotban küzdött az ellen, hogy megmentsék. A megmentett nőt mentővel vitték kórházba.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek