Lemondott a brit miniszterelnök, hétfőig lehet jelentkezni a posztjára

Megosztás

Mindössze 44 napig volt hivatalban Liz Truss, a Konzervatív Párt néhány napon belül megkezdené az utódja kiválasztását.

Lemondott Liz Truss brit miniszterelnök csütörtök délután. A konzervatív politikus mindössze 44 napot tölthetett a Downing Street 10-ben, ezzel ő lett az Egyesült Királyság legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, a tory párt pedig két hónap alatt a harmadik miniszterelnököt fogyaszthatja el, miután Boris Johnson nyár végén távozott – írja a hvg.hu.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke csütörtök este tartott rövid tájékoztatóján bejelentette, hogy az utódválasztási folyamat máris elindult, és a jelentkezési határidő hétfőn, brit idő szerint 14 órakor – közép-európai idő szerint 15 órakor – jár le.

Brady elmondta azt is, hogy azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását megszerzik. Az 1922 Bizottság vezetője hozzátette: a lécet azért helyezték ilyen magasra, hogy az utódválasztási folyamat a lehető leggyorsabban lebonyolítható legyen.

(hvg.hu)

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek