Közleményt adott ki Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere a brutális energiárakkal kapcsolatban.
A közleményt alább változtatás nélkül közöljük.:
“A brutális energiaáremelés az öt-, hatszoros villamosáram, a tíz-,tizenkétszeres gázár kritikus helyzetbe hozta a magyar városokat, így Miskolcot is. Kényszerű lépések sorozatát kellett és kell meghozni, hogy gondoskodhassunk a város alapvető működéséről, hogy biztonságban tudhassuk azt, ami a város működéséhez feltétlenül szükséges.
A kormány az intézményi távhőárak emelésével azonban 1 éjszaka alatt megpecsételte Miskolc és a többi hasonló helyzetben lévő város sorosát; szeptember utolsó óráiban ugyanis, október elsejétől egy tollvonással több mint tízszeresére növelte az önkormányzati intézmények távfűtési díját.
A nagyvárosok tehát a sokszor kért és többször megígért segítség helyett a távhőemeléssel selyemzsinórt kaptak, ugyanis a városok működtetése külső beavatkozás nélkül lehetetlen.” – zárta közleményét Veres Pál.
