Városi Esték: megnyílt az online regisztráció a diósgyőri stranddal kapcsolatos fórumra

Megosztás

A Városi Esték elnevezésű folyamat a Részvételi Program része. A részvételiség a miskolci önkormányzat és civil partnerei által tavaly óta beindított kezdeményezés, amely a városlakók, az állampolgárok minél nagyobb számban, minél érdemibb módon, és a döntéselőkészítésbe minél korábbi szakaszokban történő bevonására irányul.

Így van ez a (volt) diósgyőri strand, más néven várfürdő területének hasznosításával, a létesítmény esetleges újranyitásával kapcsolatban is. Sok kérdés adódik – létezik-e napjainkban valós igény a strand szolgáltatásaira, és ha igen, a korábbiakra, vagy egészen másfélékre? – s ezeket a városvezetés legszerencsésebbnek tartja az érdeklődő diósgyőriekkel, illetve miskolciakkal közösen megbeszélni. A tervezzukmiskolcot.hu weboldal, a Részvételi program honlapja sorozatban közli a témára vonatkozó háttérinformációkat, grafikákat, valamint egy kérdőívet is, amelynek kitöltésével a hozzászólók elmondhatják, ők hogyan látják a helyzetet.

Ugyanezt bárki megteheti személyesen is: a Városi Esték első „élő”, fórum-jellegű rendezvénye keretében, amelyet október 6-án, csütörtökön Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskolában tartanak, délután 5 órai kezdettel.

A rendelkezésre álló helyek korlátozottsága folytán a részvételhez előzetes online regisztrációra van szükség, ez az alábbi linken végezhető el: https://forms.gle/6RtNdZH2hRAyYTSGA

Kapcsolódó cikkek