Miskolc Németh Szilárdja, a kereszténydemokrata politikus

Megosztás

Hollósy András, a KDNP városi képviselője – aki 2019-ben egyéniben vereséget szenvedett, de listás helyen mégis bejutott az önkormányzatba -, az utóbbi hetekben több alkalommal is a helyi politikai élet fókuszába került. Nem, nem vallásának és hirdetett értékrendjének megfelelő cselekedeteivel szórja tele a közösségi médiát, hanem hajmeresztő állításaival próbálta lejáratni városházi ellenfeleit – amikor pedig számon kérik rajta az állításait, és vitára hívják, nem jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Csak a példa kedvéért: az elmúlt három év történéseivel, a járvánnyal és a kormányzati pénzelvonásokkal, a közelgő hatalmas gazdasági válsággal mit sem törődve a miskolci közlekedés 2019-es (!!!) menetrendjét követelte visszaállítani (az euró akkori árfolyamát szerencsére nem kérte számon Veres Pál polgármesteren). Olyan állítás is elhagyta a száját, hogy a városvezetés azt szeretné, ha a miskolciak rollerrel közlekednének a jövőben.

Most vasárnap – még a választás hevében -, amikor feltehetőleg úgy érezte, hogy a Fidesz nem tudja behúzni a körzetet, egy kétségbeesett mozgósító videót tett közzé Facebook oldalán, amelyben arról beszél, hogy Sebe-Gazdig Judit és a Demokratikus Koalíció ötezer forintért vásárol szavazatokat. Igen, jól olvasták, a választási csalást csak hírből ismerő KDNP-s politikus vádolta ezzel az ellenzéket, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy ma Magyarországon nem a kormánypártnak, hanem az nekik állnak rendelkezésükre milliárdok, amelyből szavazatokat vásárolhatnak. Néhány héttel korábban egyébként pont arról számoltunk be, hogy Budapesten törvényesített csalással nyerhetett a Fidesz az időközin.

Persze az még magyarázható, ha valaki a küzdelem hevében elragadtatja magát és inkorrekt lejáratással próbálkozik, de Miskolc Németh Szilárdja itt nem állt meg a közélet szennyezésével. Miközben Sebe-Gazdig Judit emberhez méltó módon tisztességgel veszített és gratulált a győztes jelöltnek, Hollósy András este már diadalittasan posztolt a Fidesz ünnepségéről, majd később egy kommentben a választási eredményeket így kommentálta: “hülyére vertük őket (az ellenzéket) a tegnapi időközin Miskolcon”.

A méltóságát vesztett városatya 24 óra alatt ezzel tökéletesen be is mutatta, hogy mi a baj ezzel az országgal. Ameddig úgy érezte, hogy veszíthetnek, addig hazug lejáratással próbálta az embereket mozgósítani. Miután azonban nyertek, akkor sem a megbékélés került előtérbe, hanem az, hogy még egyet belerúgjon ellenfelébe és fölényeskedő módon tovább szítsa az indulatokat, ellentéteket. Ugye milyen keresztényi?

Sportrajongó, de a sportszerűség nem az ő asztala

Kapcsolódó cikkek