Hivatalos: részben már októbertől online folytatja a Miskolci Egyetem az oktatást

Megosztás

A rektori utasítás alapján a levelezős hallgatók október harmadikától már digitális formában kapják az oktatást, de a nappali tagozatosok munkarendje is tárgyalás alatt van.

A szeptember 19-i keltezésű rektori utasításban az szerepel, hogy október 3-ától megváltozik a levelezős munkarendű képzések oktatási módja. Ez érinti mind az alap, osztatlan, mind a felsőoktatási szakképzés és mesterképzés hallgatóit. Az utasítás december 10-ig marad hatályban – írja a Minap.hu.

A rektori utasítás szerint az előadások, a gyakorlatok és a konzultációk is online formában folytatódnak.

Ha a tantárgy jellegéből adódóan az online képzés nem valósítható meg, akkor a tárgy oktatójának írásbeli kérésére a dékán (a rektor előzetes jóváhagyásával) engedélyezheti a jelenléti oktatást.

A szorgalmi időszak alatti számonkérések módját, valamint a vizsgáztatás rendjét az egyes oktatási egységek saját hatáskörükben határozhatják meg, de előnyben kell részesíteni az online számonkérést. A vizsgaidőszak alatti számonkérések módjáról később döntenek, erről szintén rektori utasításban tájékoztatják majd a hallgatókat.

A nappali munkarendű képzések esetleges órarendi változásairól – ha szükséges – külön rektori utasításban rendelkezik majd a Miskolci Egyetem.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek