Közelednek a Szinva Örökség Napok a Szinva völgyében

Megosztás

Már csak bő egy hetet kell várni és újra megismerhetjük a miskolci tehetségeket.

A Szinva Örökség Napok programjában tehetséges miskolci gyerekek és felnőttek mutatkoznak be, táncosok, zenészek, bábosok és énekesek váltják egymást a Szinva völgyében hét helyszínen augusztus 28-án vasárnap reggeltől késő délutánig – írja a Minap.hu.

A Miskolci Nemzeti Színház Játékszínben lesz az ősbemutatója Zemlényi Attila és Kabai Lóránt kortárs drámájának, a Vasgyári Eklógáknak. A Szinva Örökség Napok programjába, tehetséges miskolci gyerekek és felnőttek mutatkoznak be, táncosok, zenészek, bábosok és énekesek váltják egymást a Szinva völgyében hét helyszínen augusztus 28-án vasárnap reggeltől késő délutánig. Lillafüreden, a II. János Pál pápa téren, a Kilián lakótelep főterén, a Győri kapui ifjúsági sporttelepen, az Erzsébet téren, a Szinva teraszon és a Szinvapark Bevásárlóközpont előtti színpadokon lépnek fel Miskolc kulturális életének meghatározó szereplői, köztük a Reményi Ede Kamarazenekar, a Miskolci Csodamalom Bábszínház, a Galiba Társulat, a Diri-Dongó együttes, a Miskolci Mazsorett Együttes, a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, a nemzetközi fesztiválokat megjárt Miskolc Dixieland Band, a Miskolc Big Band, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes , a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar, kortárs zenei formációk és még sok fellépő.

A Szinva teraszon hallhatjuk városunk nemzetközi hírű, jövőre hatvanéves szimfonikus zenekarát, akik ünnepi hangversennyel köszöntik a Szinva Örökség Napok közönségét augusztus 28-án este fél nyolckor. Velünk lesz a város kiváló kortárs zenei formációja a Mintha zenekar, Vihula Mihajlo gitárművész tanítványaival, lesz Szinva-híd soroló, az idei év tizenéves felfedezettjei, az Akupunktúra és a Tisztakosz zenekar. Megcsodálhatjuk a Szinva Art Társulat táncosát, Feszner Dórát és megemlékezünk a nagy miskolci árvíz áldozatairól. Az est az Erzsébet téren folytatódik a The Sign, majd Szabó Balázs bandája koncertjével, amely egyben az idei és első Szinva Örökség Napok zárókoncertje.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts