A miskolci Sáfrány Péter fantasztikus versenyzéssel világbajnoki ezüstérmes!

Megosztás

Óriási elégtétel ez a siker a súlyos sérülés miatti hosszú kihagyás után. A Miskolci VSC versenyzője a cselgáncs világbajnokságon második helyen végzett.

Maga az érintett is beszámolt erről a közösségi médiában:

“Sáfrány Péter (fehérben) ismét a vb-döntőig menetelt

Szegény embert még az ág is húzza. De akad, aki erre fittyet hány. Sáfrány Péter tavaly október tizedikén – immár egyéni junior-világbajnokként – a csapatversenyben vívta utolsó mérkőzését a nemzetközi porondon, a visszatérésre pedig több mint kilenc hónapot kellett várni. Egy súlyos sérülés miatt a Miskolci VSC versenyzője kénytelen volt a távolból szemlélni, ahogyan lépegetnek előre riválisai.

A visszatérés nem sikerült rosszul, hiszen július közepén, a paksi junior Európa-kupán felállhatott a dobogó harmadik fokára, mégis kissé aggódva vártuk, mire mehet ilyen hosszú szünet kihagyással a háta mögött a korosztályos világbajnokságon.

Ráadásul a sorsolás is „odacsapott”: már az első mérkőzésén a japánok ifjúsági világbajnoki bronzérmesével kellett összemérni az erejét. A sportágban szokták mondani: japánnal kezdeni nem kifejezetten előnyös, a judo őshazájából érkező versenyzők többnyire a világ legjobbjai közé tartoznak, s kétségtelen, hogy ez igaz Todaka Dzsunnoszuke esetében is.

A világbajnokság harmadik napjának reggelén azonban Sáfrány Péter minden kétségünket eloszlatta, sok-sok hónap kényszerszünet ide vagy oda, remekül felvette a kesztyűt Todaka ellen, s a hosszabbításban intésekkel megszerezte a győzelmet is.

Ehhez képest ujjgyakorlat volt a második és harmadik összecsapás, az ausztrál Vojnikovich kevesebb mint fél percet töltött a tatamin, de a német Droste sem talált fogást Bartha Ákos tanítványán, két és fél perc után leléptették.

Az elődöntőben a franciák kétszeres korosztályos Európa-kupa győztese, Aleksa Mitrovic sem tudta a mi fiunk dolgát megnehezíteni, másfél perc után ippon lett a vége. A döntőben az üzbég Jahongir Mamatrahimov bizonyult jobbnak, Sáfrány Péter egy fényesen csillogó ezüstéremmel zárta nagy visszatérését.”

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek