Aki nem érti a Fidesz logikátlan logikáját, adunk némi segítséget a megértéséhez

Megosztás

Amennyiben az utóbbi időszakban feltűnően megsokasodtak a Fidesz-kormány azon lépései, amik teljesen irracionálisnak és vérlázítónak tűnnek, bizonyára bennünk van a hiba. Pedig csak az utóbbi fél évben olyan dolgok történnek óriási mennyiségben, amire csak a fejünket verhetjük a falba. Nézzünk ebből egy kis csokrot.

Juhász Zoltán osztotta meg gondolatait a Facebookon, amely írás fokozatosan bejárja az internetet. Most sem értjük a lényeget? Vagy értjük, csak “jóvanazúgy”?

“**Juhász Zoltán**

Kezdem érteni.

Azért emelkedett hétszeresére a gáz ára (drágább lesz, mint a németeknek), mert van gáz. Ez logikus és követhető.

És azért engedik a hazai erdőket kitermelni kontroll nélkül, mert van gáz. Ez pláne teljesen egyértelmű.

Az is világos, hogy azért lett kétszeres a villany ára, mert minden rendben van és nincs energiaválság hazánkban.

Üzemanyag is van. Az árstop csak apró figyelmesség a magyarságnak, hogy értsék, hogy milyen jó világban is élnek. Egyértelmű.

Értem, hogy ha a tej a tavalyi 160 forintról, 370 forintra drágult az csupán 10% infláció. Minden matematikai okfejtés csak statisztikai okoskodás.

Azt is értem, hogy azt mondják, a magyarok visszafogják a fogyasztásukat, hiszen van pénzünk, csak ilyen beosztással élünk ás értjük, hogy áldozatokat kell hoznunk.

Azt is értem, hogy az amerikai férfiaknak a mi lányainkat és asszonyainkat oda kell adni, mert itthon a férfiak vagy melegek, vagy libsik, vagy mindkettő.

Az is világos, hogy nem kell az EU pénze. Európa gonosz, és mi önerőből is képesek vagyunk megépíteni bármit, csak azért nem tesszük, mert így tartja kedvünk.

Természetesen az is egyértelmű, hogy ha a miniszterelnök havi három millióból egy krajcárt sem tud félretenni, akkor egy kilencvenezer forintos nyugdíjból élő, ezt simán meg tudja oldani.

Azt is értem, hogy csak a libsiknek fog mindez fájni. A keresztény hazafias érzelmű, nemzeti patrióták ezt üdvtörténeti feladatnak tekintik, mert őket védik a polgári értékek.

Az is teljesen egyértelmű, hogy ha valakinek nincs elég pénze ételre, italra, fűtésre, ruhára és a gyerekeire, akkor nincs más dolga csak kell keresnie egy olyan fizetést, mint a miniszterelnök, és akkor – bár megtakarítása nem lesz – de képes lesz kifizetni a számláit.

De ami leginkább világos, hogy ha egy kövér globalista, elmegy és egy rakat kövér globalistának előadást tart arról, hogy mennyire haszontalanok a kövér globalisták, az a logika legmagasabb foka.”

Néhány kiegészítés a hozzászólások közül:

“Még hozzátartozna: Külföldieknek fizet nyugdíjat. Olyanoknak, akik egy forintot sem adóztak ide, és a katásokat vonja kérdőre a nyugdíj alulfizetés miatt.”

A legélesebb internetes számonkérő pedig így fogalmaz:

Végül egy kis plusz adalék, mit jelent hazánkban a propaganda, a kampány és véletlenül se vegyük észre az ordító ellentmondást:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts