Jelenleg több, mint 909 ezer embernek nem jut háziorvosi ellátás

Megosztás

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) július 1-jei adatai szerint összesen 842 tartósan üresen álló praxis van Magyarországon, ebből 600 háziorvosi, és 242 fogorvosi körzet -írja a Napi.hu.

Egyúttal a helyettesítésben ellátott praxisok száma az utóbbi öt évben több mint másfélszeresére emelkedett. A lap a KSH adataira hivatkozva hozzáteszi, hogy az alapellátásban dolgozó háziorvosok és házi gyermekorvosok száma a praxisok megszűnésénél is jobban csökkent, az előző évhez képest két százalékkal, az öt évvel korábbihoz képest pedig csaknem öt százalékkal gyógyítanak kevesebben. 2019-ben 6013 alapellátó orvos dolgozott a rendelőkben, 2020-ban 5895-re csökkent a számuk.

Az alapellátásban dolgozó orvosok közel fele az 56-65 éves korosztályba tartozik, harminc százalékuk pedig a nyugdíjkorhatáron túl is aktívan munkát vállal.

Komáromi Zoltán, a DK országgyűlési képviselője, és szakpolitikusa közleményében még újabb adatokkal szolgált. Szerinte

jelenleg 909 720 ember lakik olyan körzetben, ahol nincs háziorvos, 725 430 embernek pedig nincs körzeti fogorvosa.

Megállapította azt is, hogy az ellátatlan lakosság száma 80 százalékkal nőtt. Komáromi az OKF legfrissebb adatait is ismertette, mely szerint 687 háziorvosi, és 251 fogorvosi körzet üres.

Kapcsolódó cikkek