Nem a versenyautóktól, hanem a botrányoktól volt hangos a Hungaroring

Megosztás

Az idei Magyar Nagydíj csak részben szólt a versenyzésről,inkább a különböző botrányok uralták a híreket..

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a visszavonulását a napokban bejelentő négyszeres világbajnok Sebastian Vettel keményen beszólt Varga Judit igazságügyi miniszernek.

Ezt követően attól volt hangos a hazai és nemzetközi sajtó, hogy a Valton Security biztonsági őre megütött egy brit fotóst. A közismerten kormányközeli biztonsági cég munkatársa és a fotós között a Forma-1-es magyar futam második szabadedzésen alakult ki nézeteltérés, mert az őr nem akarta visszaengedni Mark Thomsont arra a területre, ahol előzőleg dolgozott. Információk szerint a fotóriporternek joga lett volna bemenni az említett területre. A vita tettlegességig fajult és a Valton munkatársa megütötte a riportert.
Az ügyben a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egy magyar tagja feljelentést tett a rendőrségen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság vétségének gyanúja miatt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya garázdaság vétsége miatt indított büntetőeljárás keretében nyomozást kezdett.

A Valton Securitynél dolgozó egyik forrásunk cáfolta, hogy ilyen esemény történt volna.

Mindeközben egy másik botrányos esemény is zajlott, egy csapat Verstappen drukker Lewis Hamilton nevével és rajtszámával ellátott ruhákat és egyéb kiegészítőket égetett. Sajnos hasonlóan sportszerűtlen esetek már a korábbi futamokon is történtek, ezért a Forma1 komoly kampányba kezdett, hogy visszaszorítsa a szélsőségesen, botrányosan és sportszerűtlenül viselkedő szurkolókat, hiszen ezt a sporthoz méltatlannak tartják.

Az esetről egyébként több videófelvétel is készült, az egyiket itt nézheti meg:

A vasárnap is szolgáltatott botrányos pillanatokat, bár ezek már legalább a versenyzéssel voltak összefüggésben. A Ferrari borzalmas stratégiájának köszönhetően a futamot a technikai hiba miatt csak a 10. helyről rajtoló Max Verstappen könnyedén megnyerte, ezzel 80 pontra növelve előnyét, Charles Leclerc ellen a világbajnoki pontversenyben. Nem ez volt az első eset, hogy a Ferrari rossz taktikai döntései végzetesnek bizonyultak. Korábban Monaco-ban és Nagy-Britaniában is hatalmas hibát követtek el a stratégák, így lassan elérhetetlen távolságba kerül a világbajnoki cím Leclerc és a Ferrari számára.

Kapcsolódó cikkek