Felméreti az iskolákkal a Belügyminisztérium, hogy át tudnak-e állni fatüzelésre

Megosztás

A Pedagógusok Szakszervezete szerint értelmetlen és költséges az elképzelés.

Klubrádió információi szerint valódi az a levél, amelyben a Belügyminisztérium arra utasította az iskolákat: haladéktalanul mérjék fel, hogyan lehetne mihamarabb átállni gáztüzelésről fatüzelésre kályhák beszerzésével. Az erről szóló, a tankerületi központokhoz érkezett levelet a múlt héten osztotta meg közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, de azt írta hozzá: a „dokumentum szerint igen, de ez annyira durva lenne, hogy még én is kételkedem benne”.

A csatorna honlapján azt írta: megszólalóik megerősítették a levél valós voltát.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás a cikk szerint elképedt az ötleten, amit értelmetlennek és nagyon költségesnek nevezett, mert a fa ugyanolyan drága lesz, mint a gáz. Így visszatérünk a Kincskereső kisködmön világába, ahol majd a gyerekeknek kell fát hordaniuk az iskolába – tette hozzá.

Az érdekképviselet azt gyanítja, hogy a Belügyminisztérium azért nem adta még ki a következő tanév rendjét, mert a téli időszakra szénszünetet tervez.

via Klubrádió, HVG

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek