Két új McDonald’s is épül Miskolcon

Megosztás

A város negyedik és ötödik Mekijében, a Kiss Tábornok úton és a József Attila utcában még az idén meg is nyílhatnak a korszerű, autós kiszolgálással érkező egységek. A „Jövő Élménye” koncepció jegyében épített éttermek várhatóan 70-70 új munkahelyet biztosítanak majd a környéken élőknek.

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a cég.

A Búza téri és a Miskolc Pláza étterem modernizálása nemrég fejeződött be, a harmadik, Soltész-Nagy Kálmán utcai étterem pedig ősszel újul meg. Az új étteremkoncepció alapvetően a digitalizációra épül, azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az éttermek külső és belső környezetére, megjelenésére is.

– Különleges és meglehetősen egyedi pillanat, hogy egyszerre két éttermet is építhetünk a miskolci vendégek számára – mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója. – Ráadásul egy olyan városban, ahol már hosszú idő óta jelen vagyunk. Ez jó példája annak, hogy növekedési startégiánkban nemcsak új településeken jelenünk meg szolgáltatásainkkal, hanem azt is folyamatosan elemezzük, mely városokban van lehetőség arra, hogy újabb egységekkel erősítsük a már kialakított hálózatot és a vendégek kiszolgálását. A „Jövő Élménye” koncepció még inkább a vendégélményt és a vendéget teszi a középpontba. Ezt az élményt a Búza téri és a Miskolc Pláza éttermek vendégei már megtapasztalhatták, és bízom benne, hogy még ebben az évben két új helyen is vendégül láthatjuk a miskolciakat.

A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. Az új miskolci egységekhez drive kiszolgáló rész is tartozik majd, így a vendégek autóik kényelmében is élvezhetik majd a mekizés élményét.

A McDonald’s a világ vezető étteremhálózata, amely több mint 100 országban mintegy 36 ezer egységgel áll a vendégek rendelkezésére. Magyarországon 1988-ban nyílt az első McDonald’s étterem. A jelenleg működő 104 étteremben dolgozó mintegy 7 ezer munkatárs évente átlagosan több mint 80 millió vendéget szolgál ki.

Forrás: Minap.hu, McDonalds.hu

Kapcsolódó cikkek