Reméljük, az igazgató úr egyeztetett Hernádi Zsolttal és Orbán Viktorral is, mielőtt egy ilyen nyilatkozatot mert adni. Mindenesetre ne érjen minket meglepetésként, ha néhány hét múlva a jelenleginél jóval erősebben kezd akadozni a magyarországi üzemanyagellátás. Eddig ugyanis kizárták ennek lehetőségét, most már nem. Elég baj.
Pillanatnyilag nincs üzemanyaghiány, de semmi nem garantálja, hogy ez így is marad. Több szempontból is nagyon érzékeny a jelenlegi helyzet – nyilatkozta a Portfoliónak Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.
Öt okot sorolt fel Ratatics, ami miatt érzékeny a helyzet:
- Az egyik az ársapka, ami miatt a hazai import jelentős része kiesett, mert a külföldi nagykereskedők nem érdekeltek abban, hogy ezen az áron értékesítsék az üzemanyagot. Így az ország csak a Molra számíthat, ami azt jelenti, hogy egy komolyabb fennakadás vagy műszaki hiba esetén a stratégiai készletekre kell majd támaszkodni, ezek szintén végesek.
- Másodszor, a nyár mindig egy nagyobb forgalmú időszak, jellemzően 30-40 százalékkal nő a kereslet.
- Harmadik szempont, hogy óvatosságra int minket, hogy az orosz kőolajembargó miatt Európában nem zárható ki az időszakos áruhiány.
- Negyedik szempont, hogy a helyzetet súlyosbítja, hogy a schwechati finomító karbantartási újraindulása nem sikerült.
- Ötödször pedig fontos az is, hogy a finomítókban rendszeresen karbantartásokat, leállásokat kell végezni. Ez a normál üzemmenet része. Így a Molban is meg kell csinálni a kötelező karbantartásainkat is: Pozsonyban július 20-ig tart a finomítói leállás, a Dunai Finomító pedig augusztusban és októberben nagyjából egy-egy hónapra részlegesen leáll. Ez azt jelenti, hogy augusztusban harmadára esik vissza a dízel termelés.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!