Szlávik: A mostani variáns nyáron is terjed, de nincsenek súlyos esetek

Megosztás

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint az elmúlt két év alapján nem lehetett arra számítani, hogy nyáron berobbanhat egy új koronavírus-járvány. Hozzátette: a koronavírusnak ugyanakkor nem az évszak számít, hanem maga a variáns – szemlézte a TV2 reggeli műsorában elhangzottakat az Index.hu.

A főorvos szerint a mostani variáns a nyári időszakban is szeret terjedni, de Szlávik János úgy fogalmazott: reméli, Magyarországon sem lesz túl intenzív a mostani vírus.

Ugyanakkor Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy “akinek felső légúti tünetei vannak, az mindenképpen gondoljon arra, hogy talán fertőzött, és ennek megfelelően járjon el, mert még mindig biztonságosabb teszteltetni magunkat, mint hogy esetlegesen betegen járjuk az utcákat”.

Szlávik János az új variánsról a Mokkában azt mondta, hogy enyhébb tüneteket okoz, de azokat is megfertőzheti, akik oltást kaptak vagy már átestek a betegségen. Mint mondta: az eddigi tapasztalatok alapján jóval enyhébb tünetekkel zajlik le a betegség, ha valaki megkapta mind a három oltását, vagy átesett korábban már a betegségen.

Ami pedig a három oltást illeti, Szlávik is elmondta, a kutatók továbbra is azon a véleményen vannak, hogy ez a kombináció nagy védelmet nyújt a vírussal szemben.

via Index.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts