Az M3-ason is áthalad vasárnap a katonai konvoj, óvatosan közlekedjünk

Megosztás

A katonai menetoszlop közé nem mehetünk be a saját járművünkkel, erre külön figyeljünk oda. Az M3-ast is érinti a Bakonyból Debrecen felé haladó katonai járműsor.

Ne lepődjön meg, ha vasárnap katonai konvojt lát az utakon. A Magyar Honvédség járművei vonulnak át a Bakonyból Debrecen mellé a következő útvonalon: Újdörögd – Nyírád (7317 sz. mellékút) – Devecser (8-as főút) – Veszprém (8-as főút) – Székesfehérvár – M7 – M0 – M3 – M35 – 4 sz. fő közlekedési útvonal – Hajdúhadház.

A Magyar Honvédség közleményében arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil autó, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőkocsik biztosítják. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – áll a közleményben. (via Telex)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek