Még a földterületeket sem vásárolták meg a MotoGP-pályához, pedig eredetileg már jövőre versenyeztek volna rajta

Megosztás

Leghamarabb is 2024-től jöhet hazánkba a sorozat, az Átlátszónak a helyi földtulajdonosok ráadásul azt mondták, az építtető állami cég még nem fizette ki őket, hogy megszerezze a helyet, ahol a pálya épülne.

Nem az eredeti tervek szerint halad a Hajdúnánás külterületére tervezett MotoGP-pálya építése – írta az Átlátszó. A beruházás fél évet már biztosan csúszik, ezt már a kormány is jelezte a nemzetközi szervező cégnek – még akkor is, ha a körzet parlamenti képviselője, Tiba István szerint nem jelent csúszást, hogy 2023 helyett 2024-re lehet készen, mert az eredeti szerződésben is hagytak lehetőséget arra, hogy nem 2023-ban, hanem 2024-ben tartsák meg az első versenyt.

Az nem derült ki, hogy ez a projekt az olyan állami beruházások között van-e, amelyeket a megszorító csomag részeként elhalaszthatnak.

A beruházásért felelős cég, a HUMDA Zrt. azt írta a portálnak: a területrendezés folyamatban van, most is tart a helyszínt érintő ingatlanok megszerzése. Korábban azt ígérték, hogy májusban várhatóan minden érintett tulajdonos megkapja a csereföldekről szóló szerződés tervezetét. Kisajátítani egy területet sem kell, a 90 ingatlan közül 48 tulajdonosa csereföldet kért, 42 pénzbeli megváltást. Ha ez megvan, akkor indulhat a földmunka a második félévben, és 2024 nyarán kész lehet a kivitelezés.

A helyiek az Átlátszónak azt megerősítették, hogy a vételi szándéknyilatkozatokat a többség megkapta még áprilisban, azonban úgy tudják, hogy még senkit nem fizettek ki, és a csereterületeket sem írták át a gazdák nevére. Szólláth Tibor polgármester annyit mondott az Átlátszónak: a HUMDA felől nem érkezett hivatalos tájékoztatás az önkormányzathoz a halasztással kapcsolatban.

Forrás: Átlátszó via HVG

Kapcsolódó cikkek