Összesen 18 parkoló autót rongált meg a miskolci fiatal

Megosztás

A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves helyi fiatallal szemben – adta hírül a rendőrség honlapja.

A rendőrségre 2022. június 4-én éjfél előtt telefonált egy férfi, aki elmondta, hogy az egyik miskolci bevásárló központ parkolójában álló autójának a tükrét és márkajelzését valaki letörte.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az elkövető felkutatását, akit néhány perc után meg is találtak, éppen egy másik járművet akart megrongálni. A rendőrök az újabb tükör letörését megakadályozták, illetve el is fogták a gyanúsítottat.

A parkolóház átvizsgálása során az is kiderült, hogy másik hét autót is megrongált az elkövető.

A fiatalembert a nyomozók kihallgatták, aki ennek során még további, csaknem egy tucat jármű visszapillantó tükrének, ablaktörlőjének letörését, a karosszéria összekarcolását ismerte be, amelyeket 1-2 hónappal korábban követett el szerte a városban.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek