Az első miskolci sportfesztivál valószínűleg nem az utolsó volt

Megosztás

Miskolc volt a sport központja a hétvégén. Huszonhét felsőoktatási intézmény részvételével nyolc sportág 95 versenyszámában avattak országos egyetemi bajnokot.

A rendezvény keretében “A közösségépítéstől a diplomáig” mottóval sportkonferenciára is sor került, melyen olyan sportszakemberek, sportnagyságok vettek részt, mint Mocsai Lajos, Kemény Dénes, Baji Balázs, Cseh László, Kiss Gergely, Zsivoczky-Farkas Györgyi – írja a Minap.

A négynapos eseményt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen rendezte a Miskolci Egyetemmel és Miskolc város támogatásával. Az egyetemi és főiskolai futsal, kosárlabda, vízilabda, cselgáncs, atlétika, tenisz, asztalitenisz és ultimate frizbi bajnokságokat elsősorban egyetemi, részben városi helyszíneken rendezték meg. A MEFOB Feszt-en igazi fesztivál hangulat várta a résztvevőket és a közönséget, mivel a sport és a sportkonferencia mellett esti DJ-s buli, illetve számos kísérő és szabadidős esemény is színesítette a programot.

“Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk hagyományt teremteni, és minden évben más egyetemi városba vinni azzal a céllal, hogy megmutassuk, milyen erő és energia rejlik az egyetemistákban és az egyetemi sportban” – mondta Juhász Péter, a MEFS főtitkára.

A MEFOB Feszt-en frizbiben a Budapesti Corvinus Egyetem csapata lett az országos egyetemi bajnok, férfi és női futsalban az ELTE nyert, kosárlabdában a nőknél a Széchenyi István Egyetem csapata győzött, a férfiaknál pedig Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem együttese lett az országos bajnok. Vízilabdában a nőknél a Testnevelési Egyetem bizonyult a legjobbnak, a férfiaknál a vízilabda MEFOB 2013-as kezdete óta négy bajnoki címmel rendelkező Budapesti Gazdasági Egyetem a Budapesti Corvinus Egyemmel vívott fej-fej melletti csatájából a BCE került ki győztesen. Mind a férfi, mind a női meccset az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Faragó Tamás, a Nemzet Sportolója vezette.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts