Csak idén kétmilliárd forint közpénzhez juttatták a kormányközeli Alapjogokért Központot

Megosztás

Két válságos év alatt megsokszorozta az adófizetőktől származó, 2013-as megalakulása óta rendszeresen gyarapodó közpénzbevételeit a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., azaz az Alapjogokért Központot működtető vállalkozás. Kilenc év nem csupán arra volt elég, hogy az Opten adatai szerint ma is 41 egy munkavállalóval működő cég alig néhány tízmilliós bevétele kétmilliárdosra nőjön, hanem arra is, hogy a közvetve Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodától származó adófizetői források útját legalizáltan rejtsék el – írja a Telex.

Az online lap 2022. január 24-én indított közérdekű adatigénylése, és az ebből következett, a kormányzati pénzosztást koordináló közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá alakult Batthyány Lajos Alapítványnál (BLA) folytatott közérdekű adatbetekintése során kiderült:

2022-es működésére újabb 2 milliárd forintot kapott a működésére a BLA-tól a Szánthó Miklós nevével fémjelzett Alapjogokért Központ, illetve az azt működtető cég.


És mire megy el ennyi közpénz? A támogatási időszakban, azaz 2022. január 1. és 2023. január 31. között felmerülő munkabérekre, megbízási díjakra, honoráriumokra, ezek járulékaira, reprezentációs költségekre, szakmai és üzemeltetési anyagok beszerzésére, árubeszerzésre, kommunikációs szolgáltatásokra, bérleti és lízingdíjakra, szállítási szogláltatásokra, közüzemi díjakra, karbantartási és kisjavítási szolgáltatásokra, egyéb üzemeltetési kiadásokra, utazási- és szállásköltségekre, reklámkiadásokra, egyéb, működéssel összefüggő tanácsadói, szakértői, ügyvédi költségekre, részvételi díjakra, “a nonprofit gazdasági társaság működését támogató egyéb tevékenységek költségeire”, biztosítási díjakra, banki költségekre, egyéb közterhekre, felújítási és más, infrastrukturális költségekre, “immateriális javak, gépek, berendezések, kisértékű tárgyi eszközök, szellemi termékek vásárlására”, egyéb beruházásokra, sőt továbbított támogatásokra is fordíthatja a közpénzt az Alapojogokért Központ.

Ezekből kiderült, hogy a BLA már 2021-ben is valóban 1,5 milliárd forinttal támogatta a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft-t, amelyből mintegy 774,5 millió forintot fordíthattak személyi juttatásokra, félmilliárdot dologi kiadásokra, 140 milliót tárgyi eszközökre, és több mint 216 millió forintot “egyéb, működéssel összefüggőtanácsadói, szakértői, ügyvédi és részvételi díjakra”, vagy más kiadásokra.

Ennél azonban még nagyobb újdonságot jelenthet, hogy még 2021. október elején aláírta a BLA és Szánthó Miklós cége az idei, azaz a 2022-es évre szóló, rekordösszegű támogatási szerződést.

A cég BLA-nak leadott – az adatbetekintés során szintén megtekintett – költségterve szerint:

  • a „sima” működési költségek 2022-ben már 855 millió forintos költséggel járnak,
  • az alaptevékenységéhez kapcsolódó kiadások mintegy 498 milliós költségtervet tesznek ki idén,
  • ezen túl szakmai programjuk 2022-re “szupranacionális szerveződések geo- és biztonságpolitikai hatását” vizsgáló kutatási tevékenységre mintegy 166 milliót,
  • „szuverenista, nemzeti-konzervatív keresztény akadémiai közegben történő személyes kapcsolatok kialakítására” több mint 81,5 millió forintot,
  • meg nem nevezett szakmai együttműködésekre további 83,6 milliót,
  • könyvkiadásra 76,2 milliót,
  • rendezvényekre pedig 2022-ben már 390 millió forintot terveztek, amihez pluszban még
  • 96,7 milliós reprezentációs kiadásokkal is számoltak.

Ha a további részletek is érdeklik, látogasson el a Telex részletes oknyomozását tartalmazó cikkére!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek