Elhunyt a Kórház a város szélén Blažej doktora, Josef Abrhám

Megosztás

Nyolcvankét éves korában elhunyt Josef Abrhám, a legnépszerűbb cseh színészek egyike. Bár rengeteg tévéjátékban és filmben játszott, legtöbben a Kórház a város szélén című legendás sorozat Blažej doktoraként emlékeznek rá, írja az ujszo.com.

A művész felesége, Libuše Šafránkova tavalyi halálát követően visszavonultan élt, az utóbbi időszakban szívpanaszai és egyéb betegségei miatt kerekesszékbe került.

Zlínben született 1939 december 14-én, színészi tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd két szemeszter után átjelentkezett a prágai DAMU-ra. Diploma után több színházban is játszott, köztük a prágai Nemzeti színházban. Kamera elő először 1961-ben állt a Plafon (Strop) című filmben, amelyet Věra Chytilová rendezett.

Ezt a szerepet számos egyéb sikeres alakítás követte. A Jaroslav Dudek által rendezett Kórház a város szélén című A Kórház a város szélén-t 1978-tól 1981-ig vetítette a Csehszlovák Televízió, és valamennyi szereplő hatalmas népszerűségnek örvendett.

Josef Abrhám 2020-ban Thália-díjat kapott, ami életműdíjnak felel meg. Szabad idejében szívesen zongorázott és megszállott fotós volt.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek