Harminc százalékkal többe került hazánknak az orosz gáz a piaci árhoz képest

Megosztás

A lakossági gáz beszerzésével foglalkozó, állami MVM ezer köbméterenként mintegy 1179 eurót fizethetett februárban az orosz gázért – számolta ki a Népszava a KSH frissített külkereskedelmi adatbázisa alapján.

Tavaly decemberben az Európában irányadó, Ttf-nek nevezett holland gáztőzsde átlagára köbméterenként 1175 dollár volt.

A lap ez alapján arra jutott, hogy februárban szinte pontosan a két hónappal korábbi tőzsdei, amúgy rekordszintű árat fizette a magyar állam az orosz gázért. Sőt, azt is megállapították, hogy a magyarokra szabott februári orosz gáztarifa 30 százalékkal meghaladta egyazon időszak átlagos tőzsdei gázárát.

Vlagyimir Putyin Orbán Viktor február 1-jei moszkvai látogatásakor azt állította, hogy Magyarország a piaci ár ötödéért kapja az orosz gázt. Ezt ugyanakkor sosem bizonyították a felek, a konkrét adatok közlését a szerződés titkosságára hivatkozva utasítják vissza.

A Népszava számításai szerint az MVM köbméterenként 393 forintot fizethetett az orosz gázért.

Ez a 2014 óta 101 forintba kerülő lakossági gázáron belül mintegy 50 forinton elismert, „rezsicsökkentett” gázmolekulaárnak közel nyolcszorosa. Vagyis az állami cég az orosz gáz adásvételén közel 350 forintot veszíthet köbméterenként.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek